Aktuális

Szörnyeteg: Szeretői elől is titkolta halálos betegségét, két év börtönt kapott

Bors

Létrehozva: 2021.07.25.

A floridai férfi két év börtönt kapott, amiért nem árulta el partnerének, hogy HIV-fertőzött.

Forrás: Rendőrségi fotó

A 27 éves Gentry Burns csütörtökön állt bíróság elé, ahol az eredeti három vádpont helyett mindössze egyben ítélték el, kettőt ejtettek – írja a Crime Online.

milyen titokzatos!

A fiatal férfi a legfontosabbat felejtette el közölni rendszeresen szexuális partnerievel:

mélyen hallgatott arról, hogy valójában HIV-fertőzött.

Burnst még 2019-ben tartóztatták le, miután egyik volt barátnője azzal kereste fel a rendőrséget, hogy 2013-ban vélhetően megfertőzte a kórral.

A nő elmondta, hogy a férfi egyéb partnereit is igyekezett elérni, hogy 

figyelmeztesse őket az esetleges fertőzés lehetőségére.

beindult a nyomozás

A detektívek a férfi kórképét megvizsgálva kiderítették, hogy Burns szervezetében 2014 januárjában diagnosztizálták a vírust. Ezt követően három olyan személy kilétére is fény derült, akik ezután szintén a fertőzésről való tudtuk nélkül szeretkeztek vele:

egyikük 2016-ban járt a férfivel, majd 2017-re ő is HIV-fertőzött lett.

Burns után szerencsére nem sokat kellett kutatni: a titokzatos szerető már akkor is az igazságszolgáltatás vendégszeretetét élvezte, vagyis egyéb vádak nyomán már letartóztatás alatt állt.

Az új bűnökkel terhelt priuszos férfi ügyében nem állapítottak meg óvadékot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189106_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Változnak az idők: egy hónapja még támadta Magyar Pétert, ma pedig már a Tisza Párt jelöltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714973417
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat