Édesanyja álmát váltotta valóra a vasi szépség

Édesanyja álmát váltotta valóra a vasi szépség

szépségverseny
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 14. 18:05
A 19 éves Kurucz Kitti szerint kisugárzás nélkül a szép arc mit sem ér. A Tündérszépek vasi döntőse édesanyja álmát valósította meg versenyünkkel.
Bors

Kurucz Kitti édesanyja álmát is valóra váltotta azzal, hogy elindult országos szépségversenyünkön. Az pedig hab a tortán, hogy Vas megye képviseletében bejutott a Tündérszépek döntőjébe is.

A 19 éves csényei lányt mindig is vonzották a szépségversenyek, de sose mert jelentkezni. Mostanáig. A barátai hívták fel a figyelmét a megméretésre, ő pedig végül belevágott.

– Édesanyám nagyon örült, mert szerette volna, ha megmutatom, kipróbálom magam. Egyébként a párom is mindenben támogat, segít – mesélte Kitti, aki az idén érettségizett. A jövőbeni tervei kapcsán elmondta, hogy a kozmetika érdekli, mindig is a szépségipar vonzotta. A vasi Tündérszép szerint azonban

kisugárzás nélkül nem sokat ér egy szép arc.

Kitti úgy véli, hogy akkor tud igazán szép lenni valaki, ha tisztában van értékeivel, elfogadja magát, mindemellett pedig alázatos is. A vasi szépség egyébként konditeremben, illetve a pandémia idején otthoni, saját testsúlyos edzésekkel tartotta formában magát, de párjával biciklizni, kirándulni is szokott.

Ahhoz, hogy még kirobbanóbb formában legyen majd a döntőben, hamarosan segítséget is kap Kitti, hiszen augusztus végén siófoki felkészítő táborunkban ugyanis háziasszony-mentorként az Európa legszebbjének választott Kocsis Korinna szépségkirálynő, valamint két mentortársa, a Magyarország Szépe címet 2018-ban elnyerő Szarvas Andrea, valamint a szintén 2018-as BLife szépségkirálynő, Miss Queen első udvarhölgy, divatmodell Eszenyi Eszter segít majd neki, valamint 21 döntős társának.

Nézd meg Kitti összes fotóját!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.