Aktuális

Bizarr: 12 milliót költött rá, hogy egy plasztikszörnnyé műttesse magát

Bors

2021. július 4. vasárnap 09:00

És még mindig nem elégedett magával.

Forrás: Instagram

Az osztrák Jessica Bunnington furcsa szenvedélybetegségben szenved: folyamatosan plasztikáztatja magát.

A nőnek 18 éves korában volt az első mellműtétje, mert elégedetlen volt azzal, amit a tükörben látott. Ezt az első autójára félretett pénzéből fizette. Azóta már lecserélte az implantátumait egy nagyobbra. Mint az a fotóin is látszik: jóval nagyobbra.

– Teljesen szeretem a mostani megjelenésemet. Eddig két mellműtétem, egy zsírleszívásom, ajakfeltöltésem, popsifeltöltésem és botoxom volt – mesélte Jessica, aki átszámítva 12 millió forintot költött eddig a különböző szépészeti beavatkozásokra.

Nem akarok természetesnek látszani. Úgy akarok kinézni, mint egy Bratz baba, mert nekik nagy az ajkuk.

Ráadásul a műtétekkel nem tervez leállni. Jessica jelenleg a harmadik mellműtétét tervezi: 4000 köbcentis implantátumokat szeretne beültetni. Ezután egy fenékemelést is akar, mert ha nagyobb a melle, akkor nagyobb fenékre lesz szüksége. Azt is elmondta: orrműtétre és szájüreg-zsírtalanításra is vágyik, hogy kontúrosabb legyen az arca.

A nő így érzi boldognak magát.

Sosem voltam még ilyen boldog, az önbizalmam az egekben van. Nem tudtam volna másképp elképzeni magam.

(via)

További cikkek

Dráma

Harmadszor landolt kamion a család kertjében a Bács-Kiskun megyei Bodogláron

Gyász

Orbán Viktor megható szavakkal búcsúzik Csollány Szilvesztertől

Ez is érdekelhet

haon.hu

Hogy megy át a felüljáró alatt az emeletes vonat?

mindmegette.hu

Heti top 10 recept: röpködnek a mínuszok, előkerültek a melengető, kiadós receptek

life.hu

Oláh Gergő reagált a hazai celebvilág botrányos válásaira: "Egy életen át kell harcolni egy házasságért"

magyarnemzet.hu

„Visszataszító ilyet hallani egy közéleti szereplőtől”

feol.hu

Kishíján megölték a 16 éves fiút Sárkeresztúron

origo.hu

Harcol a véres Pokémon-játékkal a Nintendo

nemzetisport.hu

MU: Lingard ismét kölcsönbe kerülhet, de most nem a West Ham csapna le rá

origo.hu

Látványos légifelvételek a lovagkirály kedvenc várának felújításáról - galéria

life.hu

Berki Mazsi a házassága megromlásáról: "Krisztiánnal már nem tudtunk beszélgetni"

metropol.hu

Szörnyű hír érkezett! 43 éves korában meghalt a magyar színész

mandiner.hu

Az egyesült baloldal felszólította Orbánt, hogy ne találkozzon Putyinnal Moszkvában

origo.hu

Fontos figyelmeztetést adtak ki rengeteg magyar autótulajdonos számára