Ez katasztrófa! – Kemény szavakkal reagáltak a megtört gyászolók M. Richárd ítéletére

Dermedt csendben ültek a pesti, Dózsa György úti baleset fiatal áldozatának, az akkor 23 éves, nagy jövő előtt álló férfinak, Molnár Dávidnak a rokonai, amikor a bírónő kihirdette: nemhogy a súlyosítást kérő ügyész kérésnek nem enged, de csökkenti az első rendű vádlottra, M. Richárdra korábban kiszabott büntetést. 

Belerohant a Citroenbe

Mint arról a Bors korábban is írt, a férfi 2017 májusában 110 kilométeres sebességgel száguldozott a Dózsa György úton, amikor belerohant N. József szabálytalanul kanyarodó Citroenjébe. A kocsi egy emberekkel teli buszmegállóba csapódott, ahol több ember megsérült, ketten pedig meghaltak. A férfit ezután első fokon négy évre ítélték és örökre eltiltották a vezetéstől, ez azonban nem akadályozta meg abban, hogy volán mögé üljön: többször is vezetésen kapták, szilveszterkor egy drogos bulin csaptak le rá, aztán egy edzőteremben. A férfi az utolsó szó jogán elnézést kért:

A gyorsahajtásom, amiért itt vagyok, elismerem. Nem tudtam elkerülni az ütközést, amiért felelősséggel tartozom, sajnálom, az egész életemet végig fogja kísérni ez a tragédia, nem tudom feldolgozni– mondta, majd kérte: ne a múltja alapján ítéljék meg.

Tragédiával teli öt év

– Ne a múltam miatt ítéljenek el, hanem amit valójában tettem. Tragédiával teli volt az elmúlt öt évem, elhunyt édesanyám, elment szeretett nagymamám. Ez alatt mindig kényszerintézkedés alatt voltam. Valószínűleg rosszul próbáltam ezt feldolgozni, de az elmúlt hat hónap magánzárkájában volt időm véggigondolni– fejezte be. A bírónő végül azzal indokolta döntését, hogy ő azt látja: a férfi őszintén megbánta tettét és egészségére is tekintettel van. 

Ez katasztrófa!

Dávid édesapja, József, és testvére, Tomi elhűlve hallgatták az ítéletet:

– Ez katasztrófa! Elkeseredtem! Tisztában voltam vele, hogy olyan ítélet születik, amibe nem szólhatunk bele, de picire többre számítottam, két ember élete nem ennyi – mondta szomorúan József – Ez az ember nem fog megjavulni, ahogy a bírónő mondta, be fog ülni a kocsijába.

Én nem láttam rajta a megbánást, és a viselkedéséből sem hiszem, hogy ezt érzi, maximum elmondták neki, hogy ezt kell mondania– szögezte le.

– Nem kívánom senkinek, hogy azt érezze, amit én, amikor megsimogattam a halott gyerekem. Mindenről ő jut eszébe, ezek mindenhova elkísérik az embert, a mai napig keserves, így kelek, így fekszek. Képtelen vagyok arra a környékre menni, ahol ez történt, most is elkerülöm – mondta könnyes szemmel. Tomi is összetört:

– Sok évbe telt, de most, négy év után picit enyhül a fájdalom. De sosem múlik. A családi lörülmények megváltoztak, édesanyám kórházban,édesapámat is megviseli. Ha hallom a testvérem nevét, jó hallani, de kétségbeejtő, hogy többé nem láthatom. Ez az ember szétrombolt egy családot. Igazságtalan, hogy ennyit kapott csak – szögezte le Tomi.