Aktuális

Más unokáját vitte haza a nagypapa: otthon sem tűnt fel neki a csere

Bors

Létrehozva: 2021.07.03.

A rokonok szóltak, hogy ugyan ez a gyerek is cuki, de mégsem az övék. Az óvoda alkalmazottjai is figyelmetlenek voltak, nem vették észre, hogy rossz gyereket adtak át az idős nagypapának.

Forrás: UNSPLASH

Az olasz Arezzo város önkormányzata vizsgálatot indított az ügyben, mivel az óvoda többszörös hibát vétett. Először akkor, amikor is rossz ajtón engedték be az idős nagypapát az óvodába, másodjára pedig akkor, amikor rossz gyereket bíztak rá, aki, mint kiderült nem az ő unokája volt, akiért eredetileg ment.

A nagypapának nagyjából fél órán keresztül nem tűnt fel a félreértés, de amikor hazaértek a többi családtag rávilágított arra, hogy ugyan egy aranyos gyereket vitt haza, de az nem tagja a családjuknak - írta meg a La Repubblica, amit a tenyek.hu idézett.

Az eltűnt gyerek anyja értesítette a rendőrséget

Az elcserélt gyereket hamar visszavitték az óvodába, de addigra a kétségbeesett édesanya már értesítette a rendőrséget. Az óvoda elismerte, hogy hibázott, és ígéretük szerint kijavítják az ajtóikat, mivel szerintük is könnyű összekeverni az alsóbb, illetve felsőbb tagozatba járók bejáratát, amik egymás mellett vannak és nagyon hasonlóak.

Lucia Tanti alpolgármester nyilatkozata szerint az óvoda ellen fegyelmi eljárást kell indítani, sajnálatos módon ez elkerülhetetlen következmény az ilyen esetekben.

A fegyelmi eljárás az óvoda két alkalmazottjára is kiterjed, mivel nekik kötelezően tudniuk kell azonosítani a gyerekeket, és hozzátartozóikat, és noha az összecserélt kislányok neve megegyezik, ez nem jelent számukra kibúvót.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088014_auto_resized.png
origo.hu

A Házasság első látásra sztárja meglepő titkot árult el a férjéről - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17072264_auto_resized.jpg
life.hu

Az igazi répatorta titka: ez a recept még a Nyuszikának is ízlene

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085484_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076988_auto_resized.png
metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083342_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711725014
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711725014
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BiLhZoiJLZoecHN2tdARsLp7kgqeN1LbGmGdE8OHAAo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjMzk4MGY0Mzk4MzRiYmQ4MzIzYjNhZTFmMTI4OWMz.jpg
Rejtély

Három embert letartóztattak, ám a kétéves Danka még mindig nincs meg

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/rRUHl9iDYnbZwZW6HUfDpmXFQ7gldwISUpAr27hKUnU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkNmU5MTU2YTVmZjRmN2U5MGUxZGFiZjZiMjE2ZTIy.jpg
Segítség

Szijjártó Péter: célba ért a magyar segítség