Aktuális

Borzasztó: Több mint száz ember eltűnt egy földcsuszamlás miatt

Bors

2021. július 5. hétfő 08:30

Száznál többen tűntek el a szombati fölcsuszamlásban Japánban - közölte hétfőn a helyi média.

A híradások szerint a Tokiótól délnyugatra, Sidzuoka prefektúra Atami városában történt földcsuszamlás után 113 emberrel nem sikerült kapcsolatot teremteni, őket eltűntként tartják nyilván a hatóságok.

Az egy nappal ezelőtti hírek még húsz eltűntről szóltak.

Eddig három holttestre bukkantak a túlélők után kutató csoportok, és 23 embert sikerült élve kihozni a sárlavina által eltemetett mintegy 130 lakóház romjai alól.

A melegvízű forrásairól ismert, hegyoldalban épült 37 ezres Atamiban helyi idő szerint szombat reggel történt a földcsuszamlás, mintegy két kilométeres sárlavina zúdult a városra. Második napja folyik a kutatás az eltűntek után, amit a szűnni nem akaró eső nehezít. Meteorológusok ráadásul újabb földcsuszamlások veszélyére figyelmeztetnek.

A tragédiát a Japán középső és keleti régiójában napok óta tartó eső okozta. Egyes helyeken két nap alatt 400-500 milliméter csapadék hullott.

A térségben egyre gyakoribb, hogy a sokévi átlagnál lényegesen több eső esik. Ennek következtében az elmúlt tíz évben 1500 kisebb-nagyobb földcsuszamlás történt, kétszer több, mint az előző évtizedben.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078164_auto_resized.jpg
origo.hu

Két gyereke gyászolja a motorbalesetben meghalt legendás sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15952_resized.jpg?avcount=1686258310
origo.hu

Megdöbbentő dolgokat mondott a szülés után Kulcsár Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078056_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fontos bejelentést tett a kormány: „Megvédjük a nyugdíjasokat”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078974_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Soros György szerint folytatni kell a háborút, a veszteségek nem számítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078309_auto_resized.jpg
ripost.hu

Óráink vannak hátra: durva, ami letarolja az egész országot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15955_resized.jpg?avcount=1686258310
origo.hu

Szörnyű hír érkezett a Família Kft. régóta betegséggel küzdő sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077338_auto_resized.jpg
travelo.hu

3 meseszép tó, amit érdemes lesz idén nyáron felkeresni!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077929_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Előre látta kegyetlen sorsát Suhajda Szilárd - így kerülnek haza a hegymászó elhagyott tárgyai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15909_resized.jpg?avcount=1686258310
life.hu

A hólyaghurut leggyakoribb okai: nem mindig a hideg a ludas(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/zbweRepw0L9NgiDPv_Gi9LrJb4wNHXbgJgOxrnPNn0Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyYTExODk4ZmQyMTQwODU5ZjE0ODY0NWUzZGE5MjE1.jpg
Korrupció

Magyarázkodásba fogott a legnagyobb brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/il5bAEaHgvYjNVA-B4kpjG7z6pbZRA1TfC-MQ1AXN_k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlY2Q5YWJhMWRlODRjY2RhZmI3MmMwMGVkZWJiYmNk.jpg
Tragédia

„Rohadtul nem ezt érdemelted” – gyilkosság áldozata lett a Dunánál holtan talált fiatal?