Az észak-balatoni vasútvonal első ütemben 55 kilométeren megújított szakaszán szombattól már villamos vontatással járhatnak a vonatok. A korszerűsített infrastruktúrának köszönhetően a korábbi székesfehérvári mozdonycsere megspórolásával akár húsz perccel csökken a menetidő Balatonfüredről Budapestre.
Előkészületben van az északi parton az összesen mintegy 106 kilométeres Balatonfüred - Tapolca - Keszthely és Tapolca - Ukk vonalszakaszok felújítása, villamosítása is. A távlati cél a Balaton teljes körbejárhatóságának megteremtése környezetbarát, a tájba illeszkedő vasúttal.
Az idei főszezonban a legversenyképesebb eljutást nyújtja majd a fővárosból Balatonfüredre a Kék Hullám Intercity, az utasellátó szolgáltatást kiterjesztik az északi partra, és a Szolnokon gyártott első osztályú IC+ kocsikat is forgalomba állítják nyáron a Balatonnál. A déli parton emeletes motorvonatok is járnak majd.
A villamosítás mellett kiemelte, hogy négy település - Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs - vasútállomása is megújult. Emellett Szabadbattyánban villamos alállomás épült.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.