Aktuális

Újabb intézkedés: Hétvégi vesztegzárat hirdettek Lisszabon térségében

MTI

Létrehozva: 2021.06.17.

Hétvégi vesztegzárat hirdettek Lisszabonban és térségében a koronavírus-járvány terjedése miatt, a helyi lakosok péntek délután három és hétfő reggel hat között nem hagyhatják el a területet a következő hetekben, és a beutazás sem engedélyezett - közölte a portugál kormány csütörtökön.

Az intézkedés 18 önkormányzatot és körülbelül 2,8 millió embert érint. Egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz érvényben, időről időre felülvizsgálják majd szükségességét.

A tízmillió lakosú Portugáliában 1350-nel nőtt a koronavírus-fertőzöttek száma szerdán.

Február óta ez volt a legnagyobb emelkedés.

A legtöbb új esetet Lisszabonból és környékéről jelentették.

"Tudjuk, hogy az utazási korlátozás nem könnyű, és ez nem az, amit az emberek akarnak, de szükségesnek érezzük bevezetését, hogy megvédjük az ország többi részét" - mondta sajtótájékoztatóján Mariana Silva Vieira kormányszóvivő.

A fertőzések száma azt követően indult emelkedésnek, hogy Portugália alig egy hónappal korábban megnyitotta határait az Európai Unióból és Nagy-Britanniából érkező látogatók előtt.

Vieira da Silva szerint a lisszaboni járványügyi mutatók a koronavírus elsőként Indiában felfedezett, delta variánsa miatt romlottak.

A variáns Nagy-Britanniában is sebesen terjed.

A portugál fővárosban járó külföldi turisták kivételt képeznek a hétvégi vesztegzár alól, és továbbra is ki-be járhatnak térségben. Az intézkedés a repülőjáratokra és a munkaügyi célú utakra sem vonatkozik.

Az elmúlt napokban a kórházi ápolásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma is enyhén növekedett. Lisszabon két legnagyobb kórháza, a Santa Maria és a Pulido Valente a múlt héten újabb Covid-osztályt nyitott.

Lisszabon város önkormányzata csütörtökön bejelentette, hogy július 1-jétől a hét minden napján reggel 8 és este 10 között nyitva lesznek az oltóközpontok annak érdekében, hogy felgyorsítsák az oltási kampányt. Portugália lakosságának 42 százaléka kapta meg valamelyik koronavírus elleni vakcina első adagját, 25 százalékának pedig már mindkét adagot beadták.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27246_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

G.w.M elmondta, mitől érzi nőnek magát egy nő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27247_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Rengeteg ukrán embert mészárolhatnak le az új ukrán taktika miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713615011
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713615011
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713615011
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban