Újabb betegnél mutatták ki az indiai mutánst Magyarországon

Újabb betegnél mutatták ki az indiai mutánst Magyarországon

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 04. 15:05
Már három esetben igazolták az indiai mutánst.
MTI

Az oltásoknak köszönhetően sikerült letörni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, azonban az "éberség nem múlik el", továbbra is figyelemmel kísérik a hazai és a nemzetközi járványügyi helyzetet, a vírus különböző variánsait – mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője az operatív törzs nevében a járvány elleni védekezésért felelős testület pénteki online sajtótájékoztatóján.

Galgóczi Ágnes közölte: eddig három esetben igazolták Magyarországon a vírus indiai variánsát, közülük egy embert ápoltak kórházban.

Hozzátette: a beteg ápolásában részt vevő egészségügyi személyzetet letesztelték, és egyetlen esetben sem mutatták ki eddig a fertőzést.

Az osztályvezető beszélt arról is, hogy a nyári táborokban segítőként dolgozó 18 évnél idősebbek csak védettségi igazolvánnyal vehetnek részt a munkában, függetlenül a tábor formájától, helyszínétől, tematikájától, és minden esetben be kell tartani a járványügyi és higiénés szabályokat.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.