Innen a legszebb Budapest: Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy a Mahart körjáratot indít a Dunán

Innen a legszebb Budapest: Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy a Mahart körjáratot indít a Dunán

hajózás
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 04. 17:15
Sokunknak okozott örömet, amikor egy hosszú nap után vagy csak városnézés gyanánt, esetleg forgalomkerülés miatt hajókkal utazhattunk a Dunán.
Bors

–  Sokunknak okozott örömet, amikor egy hosszú nap után vagy csak városnézés gyanánt, esetleg forgalomkerülés miatt hajókkal utazhattunk a Dunán – emlékeztetett Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő, aki egyúttal egy jó hírt is bejelentett a folyón hajózva:

– Éppen ezért szomorúan vettük tudomásul, hogy a 2012-ben Tarlós István idején indult BKV hajójáratokat a főváros mostani vezetése már nem indítja el. Sok ezer budapesti csalódottságát kívánja orvosolni az állami hajózási társaság, a Mahart döntése, aki vállalta, hogy körjáratot indít Budapesten – tudatta a kormányszóvivő, aki meg is indokolta a nagyszerű döntést:

– Ha az önkormányzat nem képes ellátni feladatát, akkor a kormány, ahogy már sokszor, kisegíti. Így van ez most is, annak érdekében, hogy azok, akik még nem látták a pesti vagy a budai panorámát a Dunáról, megcsodálhassák vagy, hogy az idelátogató külföldi turisták - akikre éppen most van a fővárosnak a legnagyobb szüksége - élményekkel tele utazzanak haza, öregbítve a főváros hírnevét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.