Egy Maine állambeli nő brutális kegyetlenséggel bánt mindössze hároméves kisfiával. Jessica Trefethent rendszeresen bántalmazta kisgyermekét, egészen addig, amíg egyszer túl nem lőtt a célon.
Vasárnap szállította kórházba a nő és édesanyja, Sherry Johnson a fiút. Az orvosoknak azt állították, hogy egy kutya megtámadta. Azt megelőzően pedig nyolcéves nővére is keményen megrugdosta. A vezető orvosszakértő azonban gyanút fogott, miután meglátta a súlyos sérüléseket.
Hiába küzdöttek az orvosok teljes erejükkel, nem tudták megmenteni a kisfiú életét.
A gyanakvó főorvos ezután elrendelte a boncolást. A halottkém megállapította, hogy a halál oka nem kutyatámadás, hanem többszörös tompa tárgy okozta ütés.
Zúzódásokat talált Maddox lábán, hasán és fején, részben gyógyuló horzsolásokat az arcán, amelyeket ideiglenes tetoválások fedtek, mély szöveti zúzódásokat a fenekén, belső vérzést a hasban, ami bélszakadásra utalt, vérző agysérülést és gerinctörést. A halála így egyértelműen nem lehetett baleset. Sőt az a belső ajkait is horzsolások borították, továbbá három foga is hiányzott.
Utóbbi kapcsán a röntgenfelvételek azt mutatták, hogy Maddox felnőtt fogai még nem voltak olyan helyzetben, hogy ki tudták volna nyomni a tejfogait.
A nő mindent tagadott az orvosok és később a rendőrség előtt is. Állítása szerint fogalma sem volt, hogyan szerezte fia a sérüléseit, de azt igen, hogy gyermekei vadul és őrülten játszanak. Ráadásul, mint mondta, néhány nappal korábban leesett egy trambulinról, de akkor úgy tűnt, jól van.
A rendőrség kikérte a vezető orvosszakértő véleményét, aki azt mondta, hogy a fiú sérülései túl súlyosak voltak ahhoz, hogy azt a gyerekek játszadozása, a trambulinról való leesés vagy egy kutyatámadás okozhatta volna.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.