Martossy György megbízott főügyész közleményében felidézte, május 28-án bejelentés érkezett a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra, miszerint az egyik helyi lakótelepen kirabolták a bankautomatát feltöltő pénzszállítót, és közel 15 millió forintot vittek el az ismeretlen elkövetők. A rablás miatt elrendelt nyomozás során a rendőrség rövid időn belül bizonyítékokat szerzett arról, hogy valójában nem rablás történt, hanem a pénzszállító cég alkalmazottja lopta el a rábízott pénzt.
A megalapozott gyanú szerint a férfi feladata az volt, hogy pénzkiadó automatákat töltsön fel Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A "rablás" napján a pénzszállító gépkocsi trezorjában magához vette a nyíregyházi bankautomata feltöltésére szánt pénzt, majd azt napközben ismeretlen helyen elrejtette
- ismertette a főügyész.
A gyanúsított dél körül érkezett munkatársával a lakótelepen lévő bankautomatához, az üres pénzkazettákkal az automatához ment, így kikerült munkatársa látóteréből. Pár perccel később visszament kollégájához a kazetták és a szolgálati fegyvere nélkül, majd azt mondta, hogy kirabolták.
A jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntettével gyanúsított férfi letartóztatását egy hónapra indítványozza a Nyíregyházi Járási Ügyészség.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.