Aktuális

Sorra valósulnak meg az álmai a hernádnémeti roma péknek – videó

Bors

Létrehozva: 2021.06.06.

Esküvőre készül, tűkön ülve várja a nyárra kiírt gyermeke érkezését, és továbbra sem mond le nagyratörő álmairól Galamb Alex. A ro­ma pék a nyomorból tört ki, és szeretne más szegény gyerekeknek is példát mutatni.

Forrás: Knap Zoltán

Édesapja korán meg­halt, édesanyja pedig tiltotta az iskolától, de Alex mégis tanulni vágyott. 13 évesen be­kéredzkedett a gyermekvárosba, és akármennyire is meglepő, ott ismerkedett meg a vízöb­lítéses vécével, és az olyan, mások számára talán alapvetőnek tűnő szabályokkal, hogy az illemhely használata után kezet kell mosni. Mindezt ő maga meséli el a múltjáról.

Szégyenkezhetnék, mert ha őszinték vagyunk, nagyon gáz, hogy olyan dolgokkal nem voltam tisztában, amelyeket mások már szinte a születésüktől kezdve megtanulnak otthon. De éppen azért mondom el, milyen helyzetben éltem, hogy felnyissam a hasonló környezetben nevelkedők szemét, igenis van kiút a szegénységből! A megoldást elsősorban magunkban kell keresnünk, de persze nem árt, ha kapunk külső segítséget – mondta a Vasárnapi Borsnak Galamb Alex.

Megvalósult álmok

A hernádnémeti cigánysoron élő fiatalembert tavaly nyáron mutattuk be, és kíváncsiak voltunk rá, mi történt vele azóta.

Rengeteg minden! Rossz is, de azokról felesleges beszélni, ha egy csomó jóról beszámolhatok – kezdte nevetve Alex.

Tavaly még arról álmodott, hogy bevezetik a házába a vi­zet, és kialakíthat az otthonában egy tanműhelyt. Ez azóta részben már megvalósult. Az általa elindított Sütni jó! kampány keretein belül hetente többször összegyűjti a házában a településen élő magyar és cigány gyerekeket, hogy megmutassa nekik, hogyan készül a zsemle, a bukta, a pizza vagy akár a kalács.

Szeretnék nekik irányt mu­tatni és lehetőséget adni

– folytatta a lelkes pék, aki tavaly óta több sütőipari cégtől is komoly támogatást kapott. Már nem a házi gáztűzhelyben ké­szíti a finomságokat a gyerekeknek, hiszen több profi villanykemencéje is lett.

Az egyik banktól 300 ezer forint támogatást kaptam, amiből csempét és járólapot vásároltam. A tanműhely falát ezzel burkoltuk le, a padló rendbe- hozatala még néhány hetet várat magára, mert hamarosan kialakítják a vizesblokkot, és akkor majd fel kellene törni – mesélte vidáman.

Kisfiút várnak

A roma pék több mint egy éve magyar lányt szeret. Mónival az interneten ismerkedett meg. Saját bevallásuk szerint szép lassan kerültek közelebb egymáshoz, és az első együttlétre is három hónapot vártak.
– Semmit sem szerettünk volna elsietni. Most viszont már az első közös gyermekünket várjuk. A kisfiunk nyáron születik, addigra mindenképpen szeretnénk, ha elkészülne a fürdőszobánk. Nem mindegy, hogy a ba­bát milyen kö­rülmények közé hozzuk haza – árulta el Alex.

Családban marad

Móninak az előző kapcsolatából már van egy ötéves kislánya. Vanesszát a péklegény a saját gyermekeként szereti, féltőn gondoskodik róla.

Van, hogy az óvodában is Galamb Vanesszaként mutatkozik be – mosolygott a pót­apuka, aki persze a kishölgyet is szeretettel tanítgatja a szakma fortélyaira. Hogy bemutassák, mit tud a kislány, Alex fel is tette a kérdést, miért teszünk élesztőt a süteményekbe.

Pihentessük a tésztát, hogy puha legyen, az élesztőgomba szaporodjon el, a CO2-gáz termelődjön, az alkoholos erjedés menjen végbe – mondta meglepő szakszerűséggel a kislány. Ez az ismeret egyébként kilencedik osztályos tananyag.

Nagy tervei vannak

Alex jelenleg a miskolci Kisgergely cukrászda megbecsült dolgozója. Pékként kezdte, de egyre komolyabb feladatokat bíztak rá. A főnöke meglátta benne a tehetséget, ezért beiskolázta, így hamarosan átveheti a cukrászbizonyítványát is.

Idén érettségizem, és szeretnék továbbtanulni először technikumban, később egyetemen. Hogy mi lesz belőlem 10 éven belül? Remélem, hogy megnyithatom a saját pékségemet, ahol más családoknak is megélhetést biztosíthatok – mondta határozottan a fiatal férfi. A polgári esküvőjét még a baba érkezése előtt szeretné megtartani, de a lakodalommal egybekötött egyházi szertartást jövőre tervezik.

Két gyerekről és egy csodás asszonyról kell hamarosan gondoskodnom. Ez felelősség, de egyben egy nagyszerű jövőkép is. Egy biztos, hogy nem engedem, hogy nyomorban éljenek!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek