Csoda, hogy lábra bír állni: édesanyja méhében operálták meg a nyitott gerincű kis Jaxsont

Csoda, hogy lábra bír állni: édesanyja méhében operálták meg a nyitott gerincű kis Jaxsont

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 17. 13:00
A kis Jaxson az első bébi az Egyesült Királyságban, akit ezzel a technológiával gyógyítottak meg.
Bors

Húsz hetes volt mindössze Sherrie Sharp magzata, Jaxson, amikor a rutin kivizsgálások egyikénél kiderült, a kisbaba nyitott gerinccel fejlődik. Az orvosok akkor azt mondták, ha születéséig várnak a műtéttel, a kicsi fiú bénán fogja leélni az életét és valószínűleg az értelmi képességei sem lesznek olyanok, mint egy átlagos babának. Jaxsonnal sem a gerince, sem a gerincveleje nem fejlődött normálisan.

Bravúros műtét mindössze három óra alatt

Az orvosok azt ajánlották az édesanyának, hogy megpróbálják még Jaxson születése előtt, az anyaméhben helyrehozni a problémát, Sherrie pedig minden bátorságát összeszedve beleegyezett a műtétbe, aminek igen nagy kockázata volt, hogy elvetél még közben, vagy közvetlenül utána.

Az operációra a terhesség 27. hetében került sor, a dokik mindössze három óra alatt hozták rendbe Jaxson gerincét.

Anyukája hasába három apró lyukat metszettek, ezeken keresztül vezették be az apró kamerát és sebészi műszereket.

Mindent túlél, szépen fejlődik

A műtét sikeres volt, az orvosok „betapasztották” a lyukat és Jaxson is túlélte a műtétet. Igaz koraszülötten, a 33. hétre jött világra, de még így is sokkal jobb esélyekkel az életre, mintha nem végzik el a beavatkozást.

– Amikor megtudtuk, hogy Jaxsonnak gerincbetegsége van, az orvosok felajánlották, hogy elvetethetem túl a 12. héten is. Mi azonban meg akartuk tartani a babánkat, aki ma itt is van a karjaimban az orvosoknak köszönhetően – mondta akkor az újságoknak Sherrie, aki a napokban arról is beszámolt a sajtónak, hogy a műtét tényleg sikeres volt, hiszen Jaxson két évesen végre lábra állt és kerekes járókerete segítségével képes is megtenni pár lépést. Sőt, ha jó kedve van, futni is tud.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.