Novák Katalin: Többletforrást kell biztosítani a kultúrstratégiai intézményeknek

Novák Katalin: Többletforrást kell biztosítani a kultúrstratégiai intézményeknek

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2021. június 29. 15:15
Többletforrást kell biztostani a kultúrstratégiai intézményeknek ahhoz, hogy a kultúra ismét minél szélesebb körben elérhető legyen - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
MTI

Novák Katalin hangsúlyozta: ahhoz, hogy a kulturális élet újraindulhasson, forrásokra van szükség.

Olyan támogatásokat, programokat kell meghirdetni, amelyek eljutnak a kultúra résztvevőihöz - mondta.

Novák Katalin hozzátette: az általa vezetett operatív törzs azt is javasolja a kormánynak, hogy adjon támogatást a fesztiváloknak, akár a kistelepüléseken is.

Közlése szerint a törzs ülésén arról is tárgyaltak, hogy a látvány-csapatsportágakat érintő TAO-támogatás jelenlegi 100 milliárd forintos összegét emeljék vissza a korábbi 125 milliárd forintra.

Ennek célja, hogy a sportszervezetek több támogatást kaphassanak, és ezáltal minél jobban működhessenek. A cégek vagy a működést, vagy a már futó programokat támogathatják társasági adójukkal - tette hozzá a miniszter.

Novák Katalin a járvány esetleges negyedik hullámával kapcsolatos kérdésre azt válaszolta: elképzelhető, hogy lesz negyedik hullám, de az nem olyan lesz, mint a korábbiak, mert Magyarországon mintegy 5,5 millió ember be van oltva, és ezzel védekezni lehet a járvány ellen.

A pedofiltörvénnyel összefüggésben azt mondta: nem lepte meg, hogy a törvénynek nemzetközi visszhangja lett, mert a magyar belpolitikai eseményekre különös figyelem irányul.

A miniszter jellemzőnek nevezte, hogy véleménynyilvánítás előtt nem tájékozódnak az emberek, ezt mutatja szerinte a több európai uniós tagállam által aláírt nyilatkozat is, amelyben nem teljes körűen idézték a jogszabályt.

Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke elmondta: a Nemzeti Kulturális Tanács arra kéri a kormányt, hogy sürgősen fogadja el a kultúrstratégiai intézmények hosszú távú működéséhez szükséges forrásokat biztosító, a 2021-2025-ös időszakra vonatkozó csomagot.

Az intézkedés idén 19, jövőre 20 milliárd forint többletforrást biztosítana a kultúrának, valamint kisebb tételek is elérhetők lennének ebben az ötéves időszakban - közölte.

Hozzátette: a csomag a kiemelt nagy projekteket nem érinti, de magas színvonalú, kiszámítható működésre ad keretet a többletforrásoknak köszönhetően.

Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára elmondta, hogy a kulturális ágazat dolgozói a koronavírus-járvány alatt is dolgoztak: előkészítették azokat a programokat, amelyekkel most kinyithatják kapuikat a kulturális intézmények.

A Köszönjük, Magyarország! programban mintegy 500-500 ezer forintot adtak 2800 művésznek, hogy abból kulturális programot készítsenek - mondta, hozzáfűzve: ennek köszönhetően jelenleg 4000-4500 olyan program áll rendelkezésre, amelyet már előre kifizettek.

A Déryné Programban utazó színházi csomagot állítottak össze, amelynek részeként több ezer előadás jut el az ország legkisebb településeire is, a Térzene Programban pedig valamennyi ötezernél több lakosú településen lehetőség van arra, hogy adott időpontban a köztereken klasszikus zenét játszanak - mondta.

Az államtitkár közölte: a Múzeumok Éjszakáján körülbelül 60 százalékos volt az aktivitás a korábbi évekhez képest, ezért a kulturális ágazat feladata az is, hogy "kicsalogassa az embereket a lakásukból".

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.