A Reuters egy belső dokumentumra hivatkozva azt írta, hogy a WHO előrejelzései szerint azoknak, akik a koronavírust tekintve a rizikócsoportba tartoznak, akár évente is szükségük lehet emlékeztető oltásokra, hogy védettek legyenek a fertőzés különböző variánsaival szemben.
Ebbe a csoportba tartoznak az idősek, a kórnikus betegek, vagy éppen azok, akik valamilyen más ok miatt különösen kiszolgáltatottak a koronavírussal szemben.
Egyelőre még nem világos, hogy pontosan milyen kutatások vagy tanulmányok alapján jutottak erre az eredményre, az azonban bizonyos, hogy a nagy vakcinagyártók már egy ideje hangoztatják, hogy a magas szintű immunitás fenntartásához időnként szükség lesz majd emlékeztető oltásokra, de a lap hozzáteszi, hogy a kutatások még erre vonatkozóan sem szolgáltak elég eredménnyel.
A lap úgy tudja, hogy a WHO nem csak egy, hanem több forgatókönyvvel készül a jövőre nézve, de a legpesszimistább határozottan az évenkénti oltás lehetősége, hiszen ebben az esetben az országok között még inkább nőne a szakadék az átoltottság tekintetében, hiszen a szegényebb országok még az első körös oltásokkal is alaposan le vannak maradva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.