Aktuális

Szomorú szombat: otthonában találta el a 10 évest a kósza golyó

Bors

Létrehozva: 2021.06.07.

Az elhunyt kisfiún kívül egy másik gyermek is megsérült a lövöldözésben, amely nem az egyetlen végzetes akció volt azon a szomorú szombaton.

A szörnyűségről a Crime Online is tudósítást adott ki, mely számos médium információfoszlányait összeollózva nyújtott teljes képet a történtekről.

PÁNIK

A végzetes lövöldözés eddig ismeretlen elkövetője több áldozatot is szedett:

egy máig ismeretlen személyazonosságú gyermek mindössze megsérült, míg egy 10 éves kisfiú belehalt a találatba.

A srác 29 éves nagybátyjával együtt éppen queensi otthonában tartózkodott, ahol hirtelen a gyomrába fúródott egy pisztolyból kilőtt, vakon száguldó töltény. A gyermekre felügyelő

nagybácsit szintén meglőtték, ám ő csupán a vállán sérült meg, állapota azóta is stabil.

A WABC-TV értesülései szerint a Queensből származó fiú neve Justin Wallace, aki már a helyi Szent János Episzkopális Kórházba való elszállítása után hunyt el - tette hozzá a The New York Times.

VITA

A The New York Post-nál úgy tudják, legalább öt lövés dördült el a környéken - az egyik polgár például hatot hallott. Az eset kapcsán persze több szemtanú is elmondta, mit is látott pontosan.

Egyszercsak megjelent egy autó, a sofőrje pedig vitázni kezdett a szomszéddal, majd bementek. Gondolom, odabenn tovább balhéztak"

- magyarázta a WABC-TV riporterének egy, a kérdéses időpontban épp családjával grillező lakó.

Szomorú szombat

Akár így is a történelembe vonulhatna a szörnyűséges június 5-e, mely napon több véres leszámolás is történt az Egyesült Államokban keleti partjának legemblematikusabb városában.

Bronxban egy 12 éves kislányra és egy 25 éves férfire lőttek rá,

előbbit a bokáján, az utóbbit pedig a mellkasán érte találat - egyelőre még egyikük állapotát illetően sem szivárgott ki információ. Egy másik, szintén new yorki lövöldözés során két felnőtt sérült meg:

az egyiket a vádliján, a másikat a lábfején lőtték meg

- ők 18, illetve 20 évesek. Ha mindez még nem lenne elég, a sosem alvó metropoliszban nem sokkal később újra veszekedés tört ki, melynek eredményeképp 

egy 55 éves férfi kapott golyót a vállába, sőt: kicsivel arrébb egy 27 éves férfi is megütötte a bokáját, illetve belelőttek neki.

Az efféle, egyre elszaporodó eseteket persze a nem túl büszke statisztikák is jegyzik: az akták szerint ezév januárja és májusa között mintegy 18 százalékkal nőtt a lőfegyveres visszaélések száma, mely a véralgebrát vizsgálva

173 gyilkosságot jelent a nagy alma szívében.

Ennek fényében talán még megnyugtató is lehetne a tény, miszerint a Parázsló Pisztolyok éjszakája "mindössze" egyetlen lelket követelt - igen, ez a hangzatos név is kellően emlékezets hangulatot kölcsönözne eme bánatos napnak...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086367_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087208_auto_resized.jpg
vg.hu

Baltimore-i hídomlás: súlyos problémákat találtak a balesetező hajót üzemeltető cég háza táján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711710917
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711710917
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek