Halott kisfiút találtak egy parkoló autóban Kninben kedd délután. A gyereket a forró járműben felejtette az édesapja - írta a Jutarnyi list.
Az apa munka előtt minden reggel óvodába vitte a fiát, majd dolgozni ment egy knini laktanyára. A források szerint így tett kedden is, a szokása szerint először az óvodához hajtott, aztán hívást kapott, hogy azonnal jelentkezzen a munkahelyén. A férfi a laktanyára sietett, a gyereket viszont nem hagyta az óvodában. A kocsival a kaszárnyán parkolt, a kisfiút pedig benne felejtette.
Az apát délután három óra körül hívta a felesége, hogy a kisfiuk nem volt ma óvodában. A férfi ekkor eszmélt rá, hogy a gyerek az autóban van, a járműhöz szaladt, de a kisfiú már nem élt.
A parkoló jármű közelében munkálatok zajlottak, feltehetően ezért nem hallotta senki, ha a kisfiú jelezte is, hogy bajban van - írja a Šibenski.hr.
Kninben 28 fok körüli hőmérséklet volt kedden 14 óra körül, a szakemberek minden nyáron felhívják a szülők figyelmét, ha egy jármű hosszú ideig a napon van, akkor a belső hőmérséklet hatalmasra emelkedhet, és semmiképp ne hagyják a kocsiban a gyerekeiket.
Mint a Šibenski.hr nem hivatalosan megtudta, a fiú ötéves volt.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.