A rendes lányok csendben sírnak című Durica Katarina-regényt dolgozta fel a Vígszínház, s a darab újra ráirányította a figyelmet a dunaszerdahelyi maffiaügyre. Az előadásban helybeli nők mesélnek azokról a szörnyűségekről, amelyeket máig nem sikerült feldolgozniuk. De mi is történt valójában?
1999. március 25-én három, fekete símaszkot viselő fegyveres berontott a dunaszerdahelyi Fontana étterembe, majd egyikük: „Rendőrség! Mindenki a földre!” felkiáltással sakkban tartotta a vendégeket, miközben a társai fölrohanva az emeletre, kegyetlenül kivégezték a kártyázó maffiavezér Pápay Tibort és kilenc emberét. Nem spóroltak a golyóval, ugyanis 114 tölténnyel szórták meg a bűnözőket, esélyt sem adva arra, hogy bármelyikük is túlélhesse a támadást.
A példátlanul brutális alvilági leszámoláshoz hasonlóra Európában máig nem nagyon volt példa.
A 90-es években Dunaszerdahelyt és környékét a Pápay-klán uralta, mindennaposak voltak a gyilkosságok, kínzások, fenyegetések, sőt a fiatal lányok sem voltak tőlük biztonságban, hiszen a bandatagoktól nem állt távol a nemi erőszak sem. A környékbeliek rettegtek, mivel a hatóságok sem tudták – vagy akarták – megállítani a bűnözőket.
Végül a vérfürdő vetett ennek véget, ám a tényleges elkövetőket sosem sikerült bíróság elé állítani. Habár akadtak gyanúsítottak, nem született az ügyükben ítélet. Sőt a többség azóta meghalt vagy nyomtalanul eltűnt.
A leszámolás megrendelőjének tartott Sátor Lajost – aki az eset után átvette a hatalmat a környéken, és irányította a bűnszervezetet – tíz évig nem sikerült elkapni, hiába volt ellene érvényben nemzetközi elfogatóparancs. A pletykák szerint egyébként Sátor maga végzett azokkal, akik a parancsára részt vettek a Pápay-klán megsemmisítésében. Olyan hírek is terjedtek, hogy a holttesteket ledarálták, és a maradványokat egy félreeső helyen tömegsírba tették.
Végül az értelmi szerző sem úszta meg, Sátort 2010 decemberében a saját, megmaradt emberei ölték meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.