Folyamatosan zajlik az oltás, az előző nap végére a beoltottak száma 4 790 996 fő volt, közülük 2 774 416 fő már a második oltását is megkapta. Azt is tapasztalhatjuk, hogy minél több a beoltott, annál kevesebb a fertőzött.
Azonban addig nem dőlhetünk hátra, amíg mindenkit be nem oltanak
– mondta György István államtitkár.
A szerdai kormányülésen többek között azt is tárgyalják, hogy az ötmillió beoltott után a hatályban lévő korlátozások közül melyek maradjanak még érvényben.
Folyamatos az oltás a kórházi oltópontokon is. Az érvényes regisztrációval rendelkezők az online időpontfoglalóban több vakcinára is tudnak előjegyezni. A háziorvosok Sinopharm, Janssen és Moderna vakcinákkal oltanak.
JELENLEG MÁJUS 25-IG LEHET FOGLALNI A KÍNAI VAKCINÁRA.
Korlátozott számban AstraZenecára és Szputniykra is lehet még regisztrálni, utóbbiból azonban márt az utolsó adagok vannak kiajánlva a rendszerben.
KEDDEN ÚJABB IDŐPONTOKAT HIRDETNEK MEG 199 EZER ADAG PFIZER VAKCINÁRA.
Az időpontokra már mindenki tud időpontot foglalni, nem csak azok, akik SMS-t kapnak erről. Időpontot csütörtöktől vasárnapig lehet kérni. Fontos, hogy csak azok kapnak majd vakcinát, akik jelentkeztek az online rendszerben – közölte György István.
Felhívta a figyelmet arra, hogy már nem fognak külön oltási kampányt meghirdetni a 16–18 éveseknek, most már ők is a felnőttekkel együtt tudnak időpontot foglalni.
ELINDULT A MAGYARORSZÁGON ÉLŐ KÜLFÖLDIEK, ÉS A KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAROK REGISZTRÁCIÓJA IS. EZEK A SZEMÉLYEK IS A KORONAVIRUS.GOV.HU OLDALON TUDNAK REGISZTRÁLNI. IDŐPONTOT AZONBAN NEM TUDNAK FOGLALNI, AZ OLTÁSUK MÉG NEM KEZDŐDÖTT EL.
A regisztráltak majd részletes információt fognak kapni arról, hogy mikortól vehetik majd fel a vakcinát – emelte ki.
A járvány kezdete óta a halálos áldozatok csupán 5 százalékánál nem diagnosztizáltak semmiféle krónikus alapbetegséget - mondta Müller Cecília.
Gondolnunk kell a jövőre is, mivel egy kórokozó ritkán tűnik el egyik napról a másikra, főleg úgy, hogy nem ugyanolyan járványügyi helyzet van a világ minden táján.
Éppen ezért is fontos, hogy minél többen vegyék fel az oltást, hogy megvédjék magukat és családtagjaikat, szeretteiket – mondta Müller Cecília.
Hétről hétre látjuk a kedvező, csökkenő adatokat. Az elmúlt héthez képest közel 25 százalékkal esett vissza az új fertőzöttek száma
– tette hozzá.
BUDAPEST ÉS PEST MEGYÉBEN AZONOSÍTOTTÁK AZ ÚJ FERTŐZÖTTEK 27 SZÁZALÉKÁT, MÍG A LEGKEVESEBB ÚJ ESETET NÓGRÁDBAN, SOMOGYBAN ÉS TOLNA MEGYÉBEN
– mondta Müller Cecília.
A LEGNAGYOBB CSÖKKENÉS AZ ÚJ FERTŐZÖTTEK SZÁMÁBAN, MINTEGY 50 SZÁZALÉKOS, ZALA MEGYÉBEN VOLT,
47 százalékos csökkenés volt Bács-Kiskun megyében. Ezzel szemben Komárom-Esztergom megyében egy picit nőtt az új fertőzöttek száma, de góc ott sem alakult ki.
A mai napon ünnepeljük a családorvosok világnapját. Ennek alkalmából Müller Cecília megköszönte a háziorvosok állhatatos munkáját.
Azok magyarok, akik rendelkeznek 78 óránál nem régebbi PCR tesztel, 48 óránál nem régebbi antigén-teszttel, illetve akik már megkapták a második oltásukat, ezentúl karantén kötelezettség nélkül tudnak beutazni az országba – mondta Kiss Róbert, rendőr alezredes. Hozzátette, a beutazás előtt legalább 72 órával azonban továbbra is regisztrálni kell.
Kiss Róbert a legfrissebb hatósági intézkedéseket is ismertette: 379 személlyel szemben intézkedtek a rendőrök, mivel nem vagy nem megfelelően viselték a maszkot; szerda hajnalban egy 5. kerületi motelben kellett közel 50 személlyel szemben intézkedjenek csendháborítás miatt egy magánrendezvényen; 1626 hatósági házi karantént rendeltek el.
(Origo)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.