Milliárdokat nyert a lottón az egykori erőszaktevő

Milliárdokat nyert a lottón az egykori erőszaktevő

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 02. 00:00
Szabadulása napján vásárolta az őt milliárdossá tevő lottószelvényt a nemi erőszakért lesittelt férfi.
Bors

Azt mondják, a jók elnyerik jutalmukat, a rosszak pedig méltó büntetésüket. Most akkor hogy is van ez?

A brit Iorworth Hoare-nak számos szexuális bántalmazás illetve nemi erőszak volt a számláján, melyekért mindösszesen 33 évet szabtak ki rá.

Feltételes szabadlábra kerülése első napján, 2004-ben vásárolt is egy lottószelvényt, amivel 7.2 millió fontot, vagyis mai értékén

közel 3 milliárd forintot kaszált.

Börtönből luxusvillába

A férfi harmadmagával osztozott az összesen 21 millió fontos nyereményen. Mint az 2011-ben végül kiderült, a csupán 21 évesen hűvösre kerülő, szabadulásakor 54 esztendős Hoare azonnal vásárolt is egy 700.000 fontos, vagyis 300 millió forintot érő villát, amit befektetésként értékes műtárgyakkal és antik bútorokkal töltött meg. 

A lottónyertes bűnöző azonban nem sokáig élvezhette a pazar ingatlan nyújtotta örömöket, Newcastle közössége ugyanis egyértelműen tudtára adta, hogy nincs maradása a környéken.

Takarodj innen, vagy megdöglesz!

– festették a fejedelmi villa kapujára, ezért a férfi – aki korábban már pisztolyba szánt lövedékeket is kapott postán – távozóra fogta a dolgot. Hogy hová költözött ezt követően, arról nem szól a fáma, az azonban bizonyos: a világ lottótörténetének egyik legegyedibb nyertese ő, figyelembe véve életútját.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.