Menczer: A keleti vakcinák nélkül 500 milliárd forintot vesztett volna Magyarország

Menczer: A keleti vakcinák nélkül 500 milliárd forintot vesztett volna Magyarország

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 20. 17:05
Anyagilag is rendkívül jól járt Magyarország a kínai és orosz vakcina használatával.
Bors

A teljes zárás alatt a magyar gazdaság egy nap alatt 10-15 milliárd forintnyi veszteséget szenvedett el, az adatok alapján több mint 500 milliárd forintot nyert Magyarország azzal, hogy keleti vakcinát is vásárolt - jelentette ki Menczer Tamás csütörtökön Zalaegerszegen, A jelen technológiai és kulturális kihívásai című konferencián.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kiemelte: a keleti vakcináknak köszönhetően a magyar oltási adatok sokkal jobbak az európai átlagnál. A lakosság több mint 48 százaléka megkapta már legalább az első koronavírus elleni oltást, az európai átlag 32 százalék.

– Április 30-ig 4 millió embert oltottak be, a keleti vakcina nélkül ezt a számot július második felében értük volna el, így másfél, két hónapig érvényben maradtak volna a korábbi korlátozások, a vakcina-politikának köszönhetően előbb tudtunk fokozatosan nyitni, előbb tud az élet visszatérni a rendes kerékvágásba – fogalmazott az államtitkár.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.