Aktuális

4 meglepő hely a lakásban, ami brutálisan porosodik, mégis megfeledkezünk róluk

Bors

Létrehozva: 2021.05.19.

A felgyülemlett por komoly egészségügyi kockázatokat rejthet.

Forrás: Pexels

Legyen szó nagytakarításról, vagy csak egy gyors rendrakásról, a portörlés szerves része otthonunk tisztántartásának. A por többnyire emberi bőrsejtekből áll, de tartalmazhat poratkákat, és azok ürülékét, emellett baktériumokat, penészt, állatszőrt, sőt vírusokat is.

Amint a por a levegőbe kerül, a részecskék súlyos allergiás reakciót okozhatnak, asztmás rohamokat és egyéb légzési panaszokat válthatnak ki.

Nem kapnak elég figyelmet

A lakás egyes pontjairól nem is gondolnánk, hogy extrém módon képes porosodni, így teljesen figyelmen kívül hagyjuk azokat, aminek következtében nagyban ronthatjuk lakásunk levegőjének minőségét.

Sokan úgy gondolnak a porra, mint egy esztétikai probléma, ezért csak amiatt kerül eltávolításra, mert valami csúnyán néz ki

– mondja Josh Mutlow, a Dyson háztartási gépeket gyártó cég tervezési vezetője.

A szakember szerint ez egy nagy hiba, hiszen így az alig vagy egyáltalán nem látható területeken felgyülemlik a por, ami komoly egészségügyi kockázatokhoz vezethet. Mutlow felfedte azokat a helyeket a lakásban, amelyeket gyakran hagynak figyelmen kívül, ha portalanításról van szó.

Mennyezet

Takarítás közben szinte mindig elkerüljük a plafont, pedig nemcsak pókhálók, por is nagy mennyiségben megtapadhat rajta. A Dyson 2021-es globális felmérése szerint a legtöbb ember a plafonját takarítja legkevésbé. A feladatra érdemes egy könnyű, vezeték nélküli porszívót választani, aminek kefés feje is van, így könnyen tisztíthatjuk vele a plafont és a falakat is.

Világítótestek

Legyen szó csillárokról, asztali- vagy állólámpákról, a por nem elég, hogy könnyen meggyűlik rajtuk, a hő hatására a meleg levegő képződésével mozgásba kerülhetnek. Ezek megtisztítása előtt mindenképpen várjuk meg, hogy lehűljön az izzó, majd egy mikroszálas kendővel töröljük át a felületet.

Zuhanyzó

A fürdőszoba nedves környezete ideális körülményeket teremt a portetvek számára. Nemcsak a zuhanyzó rendszeres portalanítása és takarítása fontos, de lehetőség szerint egy szellőztetőkészüléket is szereltessünk be.

Szobanövények

Kedvenc növényeink levelén könnyen megtapad a por, aminek következtében nehezebben jut be a napfény, ami nemcsak az egészségükre veszélyes, a fotoszintetizálást is befolyásolja. Esetükben könnyű dolgunk van: egy nedves kendővel törölgessük át a leveleket, vagy egy puha kefével tisztítsuk meg a felhalmozódott port.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16755942_auto_resized.jpg
origo.hu

Hiába várták a milliárdos Jákob Zoltánt a cége buliján, nem ment el, aztán váratlan dolog történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758049_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy 17, egy 18 és egy 25 éves fiatal halálát okozta Norbert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758362_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiakadtak Szoboszlai rajongói; elmondta róla a véleményét a Liverpoolból repült sztár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757944_auto_resized.jpg
vg.hu

A sztrájk napján életbe lépett az új MÁV-VOLÁN menetrend

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757219_auto_resized.png
metropol.hu

Messi és Ronaldo sehol: ő a világ legjobban fizetett sportolója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758460_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Egy francia fregatt lelőtt két támadó jemeni drónt a Vörös-tenger felett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16758278_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kitört a pánik az M3-as metróállomáson: szörnyű baleset történt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757466_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti horoszkóp 2023. december 11-17.: Új reményt hoz a Nyilas újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757569_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Halálos rendőrbaleset történt, ketten is életüket vesztették

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702217112
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16757035_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Stana Alexandra megtörte a csendet: kiderült, mi van köztük Marics Petivel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22728_resized.jpg?avcount=1702217112
life.hu

Fontos nyomelem, amely elengedhetetlen az immunrendszer megfelelő működéséhez(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/V8P6wW9lScDfPI1s7VZneduLQu5GDhn3piHmn7yNYeE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3MWFlZjllOTM0YjRmYzBiNzZiMjhlMDM1MGIzZTI2.jpg
Legolvasottabb

HETI TOP5: Ezekben a magyar városokban volt érdemes előkészíteni a szánkókat

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/H3rKfWi40nI5TdG2wqVHKy-Zq4DupFDn-gYJyO378L4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkMjZlNzVhMzI5MjQ4YWM5YzAwYTc4ZGE3NGYzZjk2.jpg
Találkozás

Zelenszkij fogta magát és Orbán Viktor után utazott