Letartóztattak egy anyukát, mert tanácsokkal látta el a fiát, hogyan verjen el egy másik kölköt

Letartóztattak egy anyukát, mert tanácsokkal látta el a fiát, hogyan verjen el egy másik kölköt

anyuka
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 11. 20:00
Aztán ő maga is beszállt a bunyóba.
Bors

Egy floridai anyukát előállított a rendőrség, mert verekedés közben tanácsokkal látta el a fiát, hova üssön, aztán később maga is beszállt a bunyóba, írja a New York Post.

Ha ez mind nem lett volna elég, az anyuka volt az is, aki a verekedést szította a gyerekek között.

A dolog azzal kezdődött, hogy az anyuka odament az áldozathoz, aki egyébként egyedül sétált az utcán, és jól lehordta, hogy letörte a kosárpalánk gyűrűjét. Aztán

bekiáltott a házba a gyerekének, hogy jöjjön ki, és verje már meg ezt a másik gyereket.

A 35 éves Jamie Gensler állítólag folyamatosan tanácsokkal látta el a gyerekét, hogy a másik fiú hasát és tökeit célozza, aztán amikor már nagyon nem bírt magával, ő is beszállt a bunyóba.

Gensler állítólag megütötte és meg is pofozta a gyereket, aki már menekült volna a helyszínről.

Az áldozat egy nagyobb vágást szenvedett a jobb szeme alatt.

Amikor a rendőrök kijöttek, Gensler azzal védekezettt, hogy az áldozat és néhány másik gyerek állítólag korábban megpróbálták megverni a gyerekét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.