Ebben az országban csak most engedélyezték a Moderna és az AstraZeneca vakcináját

Ebben az országban csak most engedélyezték a Moderna és az AstraZeneca vakcináját

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 21. 14:05
Több bírálat érte a kormányt az oltási kampány lassúsága miatt.
MTI

A japán egészségügyi hatóságok jóváhagyták pénteken a Moderna és az AstraZeneca koronavírus elleni vakcináit, ám az egészségügyi minisztérium közlése szerint az utóbbit egyelőre nem fogják használni az oltási kampányban.

A közleményben az AstraZenecát érintő kiegészítést a vakcinával kapcsolatos egészségügyi aggodalmakkal indokolták. Az AstraZeneca-vakcina használatát több országban felfüggesztették vagy elvetették, miután vizsgálatok szerint bizonyos, nagyon ritka esetekben az oltóanyag vérrögöt okozhat.

Japánban eddig csak a Pfizer/BioNTech vakcinájával oltottak, a kormányt pedig több bírálat érte az oltási kampány lassúsága miatt. A több mint 125 milliós szigetországban mostanáig a lakosság csupán két százaléka kapta meg a vakcina mindkét dózisát, miközben a vírus több variánsa is felbukkant az országban, köztük a jóval fertőzőbbnek és veszélyesebbnek számító indiai mutáns is.

Kilenc japán prefektúrában - beleértve Tokiót is - továbbra is vészhelyzet van érvényben, amelyet pénteken várhatóan kiterjesztenek Okinavára is.  

E rendelkezések mindazonáltal kevésbé szigorúak az európai és amerikai korlátozásoknál: az  éttermeknek és bároknak tilos alkoholt felszolgálniuk, és este 8-kor be kell zárniuk, a vállalkozásokat arra ösztönzik, hogy ideiglenesen zárjanak be, vagy rövidítsék le a munkaidőt, az alkalmazottak pedig lehetőleg otthonról dolgozzanak.

Japánban a tervek szerint július 23-án kezdődnek a tokiói nyári olimpiai játékok, jóllehet közvéleménykutatások szerint a japánok túlnyomó többsége a sportesemény lemondását vagy ismételt elhalasztását akarja.

Bár a nyugati országokhoz képest Japán járványügyi helyzete jónak számít, Kelet-Ázsiában itt regisztrálták a legtöbb fertőzöttet, 705 ezer embert, illetve a legtöbb halálesetet is, körülbelül 12 ezret.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.