Hoppá! Kiderült, hova nem kell védettségi igazolvány

Hoppá! Kiderült, hova nem kell védettségi igazolvány

enyhítés
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 23. 21:30
A kormányrendelet egyértelműen fogalmaz azokról a helyekről, amiket csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni, mint például az éttermek belső területei, vagy az állatkert.
Bors

Az 5 millió beoltott elérésnek köszönhetően életbe lépnek a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának ötödik fokozata. A legtöbb beltéri helyre csak védettségi igazolvánnyal lehet belépni. De az itthon működő szabadulószobák, azaz a Neverand a PánIQ Szoba, a LockedRoom és a Mystiqueroom a kormányrendelet értelmében nem köti ehhez a látogatásokat. Ez azzal is magyarázható, hogy az oda érkező kisebb csoportok rajtuk kívülálló személlyel nem találkoznak.

A szabadulószoba egy olyan hely, ahol kizárólag a megválasztott emberekkel együtt, a 4 fal között lehet játszani

– mondta Josep Zara, a Neverland ötletgazdája és alapítója.

– Értelmetlen lenne védettségi igazolványt kérni, mivel nem nagyon kell más emberekkel találkozni a játékvezetőn kívül. A felületeket fertőtlenítjük, a személyzet pedig maszkban van, ezért nagyon alacsony az esélye a vírus terjedésének. Mindenhol kézfertőtlenítőt is biztosítunk a játékosoknak, így épp annyira biztonságos tud lenni, mint otthon egy szűk körű családi összejövetel, vagy mint egy baráti találkozó!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.