Dunavarsányi gyilkosság- Megszólalt a Borsnak egy ismerős: ezért ment ölni apa és fia - 18+

Dunavarsányi gyilkosság- Megszólalt a Borsnak egy ismerős: ezért ment ölni apa és fia - 18+

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 03. 18:55
D. Sándor és fia, Sanyi hajnalban érkeztek bosszúhadjáratukra, és a saját udvarán végezték ki K. Gyulát.
Bors

Helyszínelők és rendőrautók álltak az előtt a dunavarsányi ház előtt, ahol ma hajnalban brutális gyilkosság történt. Az ott lakó K. Gyulát ugyanis egy szintén varsányi apa és fia támadta meg a saját udvarán: a férfit többször is megszúrták, majd elmenekültek, miközben Éva a házban rejtőzködött. Gyula még utolsó erejével az utcára tántorgott, ott azonban összeesett, ezután hívták ki a zsarukat. Kiderült, a támadás nem véletlen volt, ugyanis Sándor és felesége, Évike pár hónapja, hosszú évek házassága után szakítottak, Éva pedig Gyulához költözött: 

– Sokkolt minket, ami történt. Bár Sándor hirtelen haragú férfi volt, ezt soha nem gondoltuk volna róla – mesélte a Borsnak a család egyik ismerőse.

Elárulták, Éva pár hónapja jelentette be, hogy részéről véget ért a házasságuk, ekkor Sándor összeomlott: 
Ekkor költözött hozzá Sanyika, azóta együtt laktak. A fiú mindig nagyon kedves és nyugodt volt, elképesztő, hogy ő is részt vett ebben az egészben– tette hozzá az ismerős. 

Az eset után a két Sándor elmenekült, azonban, mikor a zsaruk lezárták a települést, idősebb Sándor feladta magát, míg ifjabb Sándor – úgy tudjuk – gyorshajtás közben futott bele az egyik rendőrzárba, méghozzá a házuk közelében. Az eset után mindkettőjüket őrizetbe vették, míg a sokkos asszonyt kihallgatásra a rendőrségre szállították. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.