A gyilkosság után gyanús költekezésbe kezdett Curtis bátyja

A gyilkosság után gyanús költekezésbe kezdett Curtis bátyja

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 14. 08:50
Ezt állítják az ismerősök.
Bors

Mint arról beszámoltunk, elrendelték a letartóztatását a korábbi MTK-focista, Katzenbach Imre meggyilkolásával kapcsolatba hozott három gyanúsítottnak. Curtis testvérének, Sz. Lajosnak a védőügyvédje megerősítette a Bors értesülését, mely szerint az ügyben szintén érintett, és jelenleg is börtönben ülő H. Attila vádalkut köthetett.

A Blikk több olyan emberrel beszélt, akik a gyilkosság elkövetésével gyanúsított Sz. Lajost és L. Istvánt ismerik. A lap olyan információhoz jutott Curtis bátyjával, Sz. Lajossal kapcsolatban, miszerint a férfi a honvédségnél nem a speciális alakulatnál szolgált.

A megkérdezettek egyike emellett azt állítja, Sz. Lajos egy évtizeddel ezelőtt, nagyjából a gyilkosság utáni időben nagy költekezésbe kezdett, ami több embernek is szemet szúrt.

Sz. Lajos kapcsán családja továbbra sem kívánt nyilatkozni, de állítólag nagyon megviselik őket a történtek. Sőt a lap arról értesült, hogy Curtis édesanyja egyenesen belebetegedett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.