Az idős, mozgáskorlátozott férfi egyedül élt a Somogy megyei kis házában. Ezt figyelhette ki két fiatal férfi, akik decemberben, egyik nap becsöngettek a nyugdíjashoz, és magukat önkormányzati dolgozónak kiadva szociális tűzifa ajánlatával kecsegtették. A csalók azonnal a lényegre tértek: alig lépték át a küszöböt, máris az idős férfi bankkártyáját és iratait kérték, miközben már kutakodni is kezdtek a házban. Vélhetően sikerrel is jártak volna, mivel a férfi segítség nélkül mozogni sem tudott, azonban szerencsére ekkor toppant be a kiszolgáltatott nyugdíjas beteggondozója, aki rögtön felmérte a helyzetet, és elkergette a csalókat.
Azonban a 26 éves és 38 éves férfi nem törődött ebbe bele, és két nappal később, amikor a gondozó nem volt ott, visszatért a bácsihoz, akinél ugyanazzal a szöveggel próbálkoztak, mint előző alkalommal. Szerencsére most is elszámították magukat, ugyanis a gondozó megint váratlanul felbukkant, és ismét elkergette a férfiakat, de már rendőrt is hívott.
A trükkös bűnözőket ezután hamar elfogták és le is tartóztatták, azóta is rácsok mögött várják a tárgyalást, az ügyészség pedig most vádat emelt ellenük: mindkettőjükre letöltendő büntetést kértek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.