Bepróbálkozott: Intenzíven fekvő gyerekéhez kéredzkedett ki a börtönből az albertirsai feleséggyilkos

Bepróbálkozott: Intenzíven fekvő gyerekéhez kéredzkedett ki a börtönből az albertirsai feleséggyilkos

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 28. 08:30
Koronavírus miatt élet és halál közt lebegő gyerekéhez akart kikéredzkedni a rácsok mögül az albertirsai P. Zoltán, akit tegnap ítéltek tíz év börtönre felesége brutális meggyilkolásáért.
Bors

Vasalt ingben, vezetőszáron állt a bíróág elé az 59 éves P. Zoltán, az a férfi, akiről korábban a Bors is írt, miután hátborzongató módon végzett szerelmével, K. Évával. A mindig féltékenykedő Zoltán ugyanis egy bulin bepiált, ezután bántalmazta, majd megfojtotta az asszonyt. Mikor rájött, mit is tett, először, mintha mi sem történt volna, elballagott dolgozni, majd hazatérés után a nő testét átvonszolta a szomszédos, épülő ház pincéjébe, és egy ottani gödörbe hajította.

a rokonokkal együtt kereste évát

A család ezután három hónapig minden erejével Évát kereste, a férfi pedig eljátszotta az aggódó férjet. Szerepét azonban csak a poligráfos vizsgálatig tudta hitelesen alakítani, ott már elbukott, megtört, és mindent bevallott, csupán egyet tagadott: hogy megütötte volna az asszonyt.
Nem tagadom azt, ami történt, egyet viszont igen: nem pofoztam meg őt. Az életét miattam veszítette el, amiért millió bocsánatot kérek, nagyon sajnálom az egészet, soha nem akartam bántani – mondta az utolsó szó jogán. A férfit végül 10 év börtönre ítélték, amit ő szó nélkül el is fogadott, az ügyész azonban korlátozott fellebbezéssel élt. A tárgyalás végén viszont drámai bejelentést tett: mint elmondta, két legidősebb fia súlyosan megbetegedett koronavírus fertőzésben, közülük az egyik, Krisztián pedig jelenleg is élet és halál között lebeg, ezért azt kérte, hogy szüntessék meg a kényszerintézkedést addig, míg hazamegy a családjához.

intenzíven fekszik a gyermeke

Ennyit ér egy csodás anya, asszony és barát élete? Csak tíz évet? A gyerekei azóta is gyászolnak, a két legkisebb lányának el sem mertük mondani, hogy ma lesz az ítélet. Remélem, másodfokon többet kap – szögezte le a barátnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.