Aktuális

Sértő vagy nem sértő, ha a számlán megjegyzik egy egyedül fogyasztó nőre, hogy egymagában ücsörög?

Bors

Létrehozva: 2021.04.21.

Mi minden nem szerepel egy számlán, nem igaz?

Forrás: iStock

Kisebb internetes vihart kavart, hogy egy sértődött nő feltette Twittere, hogy a számláján úgy hivatkoztak rá, hogy ő a lány egymagában. Egy amerikai nő úgy döntött, hogy elmegy kicsit lazítani egy bárba, és kikér néhány italt.

Ez az amerikai nő végül négy italt fogyasztott az este folyamán 64 dollár, azaz majdnem 20 ezer forint értékben. Amikor fizetni szeretett volna, kikérte a számlát, amit egy Shaun nevű pincér hozott ki neki - ő volt az, akinek az asztalához tartozott, tehát ő szolgálhatta ki egész este. Ezt is a számláról lehet tudni.

Ez a nő aztán teljesen kibukott azon, hogy

a számlán úgy jellemezték őt, hogy ő a lány egymagában (girl by herself).

A washingtoni nő fogta, és feltette a számláról készült fotót a Twitterére, amit 1727-en követnek, azzal a szöveggel, hogy ez a leírás szerinte tiszteletlen. Az internet felkapta a dolgot, érkezett rá 42 ezer válasz és több mint 600 ezer lájkolás.

"Miért kell erre rámutatni? Ez kínos lenne, vagy mi?" - kérdezi például az egyik kommentelő. Aztán volt olyan is, aki a személyes sztoriját osztotta meg, miszerint rá meg úgy hivatkoztak, hogy "a kicsi csúnya srác".

Mások viszont megvédték a dolgot, és azt írták, hogy

az is csak Amerikában történhet meg, hogy ilyesmin kibukik valaki.

"És akkor mi van? Ha társaság nélkül megmentél, akkor egy nő vagy magadban. Hogyan írnád le másképp?" - írta megint valaki. 

(via Daily Star)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek