Gulyás Gergely közölte, mikor döntenek a nyitás következő lépéseiről

Gulyás Gergely közölte, mikor döntenek a nyitás következő lépéseiről

vakcina
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 08. 13:05
Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra számol be a legújabb kormányzati döntésekről. 
Bors

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a kormány értékelte az oltási adatokat.

Már több mint 2,6 millió ember kapta meg legalább az első oltást, és több mint egymillióan a másodikat is.

A kormány hetekkel ezelőtt döntött arról, hogy minden újraindítási lépés az oltások számának növekedésével lehetséges.

Az első újraindítási lépések érdemi enyhítést nem jelentenek, mivel a négyzetméter-alapú szabályozás inkább szigorítást jelent

– tette hozzá. Mivel kevesebb vásárló lehet egyszerre egy boltban, így hosszabb nyitvatartás kell. 

Még ebben a hónapban meglehet a négymillió beoltott

Magyarország Európában a leggyorsabban oltó országok közé tartozik. Gulyás bízik benne, hogy az oltottak számát még ebben a hónapban négymillió felé lehet vinni. Mindenkinek köszönetet mondott a miniszter, aki részt vesz a védekezésben és az oltások beadásában. Közel négymillióan regisztráltak már - tette hozzá.

3 millió oltott után döntenek az újabb lépéseiről

Gulyás Gergely szólt arról is, hogy fontos, hogy április 19-én álljon vissza az oktatás megszokott rendje, és legyenek tekintettel a szülőkre is.

– Az oktatási-nevelési feladatok személyes jelenléttel a leghatékonyabbak – tette hozzá.

A 3 millió beoltotti számnál dönt a kormány az újraindítás újabb lépéseiről. Ez öt-hat napon belűl bekövetkezhet.A bértámogatás április egészére megilleti az érintett ágazatokat - mondta a miniszter. 69 milliárdos igény érkezett eddig, és ebből 66,5 milliárd forintot megítéltek, és majdnem 66 milliárdot már ki is fizettek.

Védettségi szempontból nincs különbség a vakcinák között

A 65 év feletti regisztráltak 86-87 százalékát már beoltottak és a jelenlegi regisztrációs igényeket még ebben a hónapban ki tudják elégíteni - mondta a miniszter.

Mindebben nagy szerepe van a keleti vakcináknak is

- mondta Gulyás.

A védettség szempontjából egyetlen vakcina között nincs különbség. Az AstraZeneca kapcsán azt mondta a miniszter, hogy az uniós gyógyszerügynökség szerint is megbízható. Ezeknek az oltásoknak a hatákonysága jelentős, minden oltás lényegesen biztonságosabb, mint az oltás hiánya - hívta fel a figyelmet a miniszter. 

Hatalmas segítség a falusi vállalkozásoknak

Szentkirályi Alexandra bejelentette, hogy elindul a vállalkozás-újraindítási program a falvakban.

Első körben egy 25 milliárdos keretösszeg áll majd rendelkezésre a 10 fő alatti vállalkozások számára. Ez egy 2-10 millió közötti vissza nem térítendő támogatás lesz a beruházásokra, bérekre, gépekre, műhelyekre, és képzésekre is.

- tette hozzá.

A pályázat feltétele, hogy legalább egy lezárt üzleti évvel rendelkeznie kell a vállalkozásnak. A cél, hogy  a falusi vállalkozások munkahelymegőrző képességét segítsék. 

Április 3-ig több mint 100 ezer tanárt sikerült beoltani.

Túl vagyunk a harmadik hullám csúcsán

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a harmadik hullám csúcsán túl vagyunk.

Április végéig a teraszokra majd ki lehet ülni, főleg akkor, ha az oltási program ilyen jól halad

- tette hozzá.

A fitnesztermek nem nyithatnak ki. A kormány még nem döntött a védettségi igazolványról, de a sporteseményeken csak védettségi igazolvánnyal lehet majd részt venni - mondta egy másik kérdésre. 

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy

senkinek nem kell félnie a magyar hatóságok által engedélyezett vakcináktól. Az AstraZeneca körüli harcok inkább üzleti küzdelmek.

Gulyás szerint minden vakcina jól vizsgázik és ezrelélekben mérhető azok száma, akik oltást kaptak és később meghaltak a koronavírus miatt. Az oltás nem jelent 100 százalékos védettséget, hasonlóan az influenza elleni oltáshoz, de így is sokkal nagyobb védettséget ad, mintha nem lenne oltás.

A SZÉP-kártyán lévő pénzek nem fognak lejárni, így bármikor szabadon lehet majd használni.

267 fertőzött egészségügyi dolgozó van jelenleg az országban, arról nincs adat, hogy közülük mennyien kaptak oltást. 

Leterheltek a háziorvosok

Nyilvánvalóan nagyon nehéz helyzetben vannak a háziorvosok, de mind az önkormányzatok, mind a kormány mindent megtesz, hogy segítse őket. 

- mondta egy kérdésre Gulyás.

Ekkor térhetünk vissza a normális élethez

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy a normális élethez való visszatérés esetében nehéz pontos dátumot mondani, de azok a szolgáltatások, amiket megszoktunk, azok május végével, június elejével visszaállhatnak.

Gulyás kérdésre azt mondta, hogy az orvosok jelentős része is úgy gondolja, hogy a sajtónak nem kell kamerákkal ugrándoznia a kórházakban, ezzel ő is egyetért. 1827 embert ápolnak intenzív osztályon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.