A Család-Barát pénteki adásában jelentette be Herczegh Anita asszony, hogy férjével új szerepben is helyt kell állnia, ugyanis legnagyobb örömükre nemrégiben megszületett első unokájuk.
A köztársasági elnök felesége a műsorban mesélt gyermekeiről és a nagyszülővé válás élményéről, illetve a Covid-árvák megsegítésére létrehozott alapítványukról is.
Négy gyermek édesanyja Anita asszony, aki a Duna Televízió Család-Barát című műsorának pénteki, anyák napi adásának volt vendége.
„Nem voltam még 20 éves, mikor összeházasodtunk. Sokaknak akkor korainak tűnt a házasságunk, de számunkra természetes volt, hiszen annyira biztosak voltunk döntésünkben. 23 éves elmúltam, mikor első gyermekünket vártuk. Addigra befejeztem az egyetemet, de már nagyon türelmetlenül vártam a picit” – emlékezett vissza első gyermeke születésére Anita asszony.
Szülői mintát követve neki is egész életében a családja volt a legfontosabb – árulta el. Mesélt gyermekeiről is. „Mind a négy más karakter, mindegyik a maga módján rendkívüli és értékes” – fogalmazott.
Az unokakérdés is felvetődött a beszélgetés során, amire büszkén jelentette be a Duna Televízió műsorában, hogy már meg is érkezett az első.
Már nagyszülők vagyunk, nagy boldogságunkra. Pár hónapos a pici, aki idén született és természetesen a legtökéletesebb lény, akit valaha a földkerekség a hátán hordott”
– árulta el a Család-barátban Anita asszony.
Saját családja mellett mindig is érzékeny lélekkel fordult a rászoruló emberek felé Anita asszony. Ennek példája, hogy legutóbb létrehozták férjével a Regőczi István Alapítványt, amely a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítését célozza.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.