Élvezzék ki az utolsó közös hétvégéjüket – mondta az orvos a 8 hónapos halálos beteg kislány szüleinek

Élvezzék ki az utolsó közös hétvégéjüket – mondta az orvos a 8 hónapos halálos beteg kislány szüleinek

halálos
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 24. 15:00
Bors

Ashley Caint korábban a The Ex On the Beach című reality műsorban ismerték meg a britek, akinek mindössze hét hónappal ezelőtt született meg a kislánya.

Mint korábban megírtuk, a büszke apa boldogságát egy lesújtó diagnózis törte össze, amikor kiderült, hogy a kis Azaylia Diamond Cain leukémiában szenved.

milliók fogtak össze a gyermekért

A lányka életmentő műtétje és kezelése egymillió fontba – több mint 425 millió forint – kerülne, amit ők nem tudnak kifizetni. A szülők végső elkeseredésükben a GoFundMe oldalon keresztül fordultak segítségért az emberekhez, akik hatalmas meglepetést okoztak mindenkinek.

AZ ELÉRHETETLENNEK TŰNŐ ÖSSZEG UGYANIS KEVESEBB MINT 24 ÓRA ALATT ÖSSZEGYŰLT.

Minderről a boldog édesapa számolt be büszkén az Instagramon.

Cain azóta folyamatosan hírt ad kislánya állapotáról, ám most borzasztó hírt kellett közölnie rajongóival. 

hisznek a csodában

– Az orvosok azt javasolták nekünk, hogy ezt a hétvégét egymással töltsük, és szerezzünk minél több közös, felejthetetlen élményt. Gondolom senkinek sem kell magyarázni, mit is jelent ez az üzenet valójában – mondta Instagram sztorijába feltöltött videójában az apa, aki a végsőkig reménykedik gyermeke gyógyulásában. 

A gyermek orvosai szerint a kislány szervezete feladni készül a küzdelmet a gyilkos kórral szemben, és már nem tudják ők sem megmondani, hogy van-e remény a gyógyulásra.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.