Mint arról a Bors is írt, a brutális gyilkosság tavaly szilveszterkor történt, amikor egy öt fős banda egy haveri iszogatás után kegyetlenül kivégezte vendéglátóját, H. Ottó bácsit.
B. Krisztián, a férfi élettársa, N. Károlyné, a nő fia, N. Tamás, annak barátnője, N. Nikoletta és egy 14 éves kislány, J. Alexa először csak bulizott a házigazdával, amikor azonban a férfi az agresszivitásuk miatt kidobta a társaságot, megegyeztek abban, hogy visszamennek, és megölik a férfit.
Miután visszaosontak, szinte azonnal rátámadtak Ottó bácsira: Krisztián ott ütötte, ahol érte, míg Tamás szemen és csípőn szúrta egy késsel, majd az ájult férfi körül kutakodni kezdtek az értékek után.
A házigazda magához tért, ekkor viszont még durvábban verni kezdték: üvegtányérokat, porcelánt, mikrót és széklábat is szétvertek a fején, a 14 éves Alexa pedig, aki görkorcsolyával érkezett a kivégzésre, lábbal rugdalta a már félholt férfit, akire végül egy 50 kilós asztalt is ráborítottak, majd elmenekültek.
A férfi holttestét pár nap múlva találta meg az egyik rokona, ezután nem sokkal a menekülő Krisztiánt, élettársát és Tamást is elfogták, míg nem sokkal később Nikoletta és Alexa is kézre került.
A most 15 éves lány édesapjával érkezett a tárgyalásra, az apa, mint gyilkossággal vádolt lánya gyámja, gyermekével együtt ült a vádlottak padjára. Ő volt az egyetlen a társaságból, aki szabadlábon védekezhet, társait a börtönből, bilincsben vezették be a tárgyalásra. Ottó bácsi húga az egész tárgyalást végigülte:
Sokkot kaptunk, amikor megtudtuk, mi történt. Most azt szeretnénk, ha a bűnösök a legsúlyosabb büntetést kapnák
- nyilatkozta a Borsnak megtörten az asszony, aki hozzátette, hogy nem csak ezt, az összes meghallgatást végigüli.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.