Aktuális

Csúcson az oltási hajlandóság: a magyarok 72 százaléka beadatná a vakcinát

Bors

Létrehozva: 2021.04.12.

A felmérés szerint a kormánnyal szimpatizálók január óta nagyobb arányban oltáspártiak, mint a kormány tevékenységét kritikusan szemlélők.

Forrás: MTI

Az év eleje óta 45-ről 72 százalékra emelkedett az oltáspártiak aránya a magyar felnőtt-társadalomban, ez rekordértéknek számít - derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzetnek készített kutatásából, amelyet a lap a hétfői számában hozott nyilvánosságra.

A tavalyi harminc százalék körüli oltási hajlandóság már január elején - a Pfizer-vakcina engedélyezése után - 45 százalékra emelkedett.

Az oltóanyagok bővülő választéka, a jól szervezett oltópontok, valamint a járványfáradtság is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az oltáspártiak aránya április elejére 72 százalékra emelkedett

- derül ki a lap szerint az országos, reprezentatív kutatásból. A felmérés azt mutatja: már tízből több mint hét magyar felnőtt tervezi, hogy beoltatja magát, vagy már túl is van legalább az első oltáson (a hivatalos statisztikák szerint a pozitívan válaszolók harmada).

A Magyar Nemzet cikke szerint nagyjából a felnőtt magyarok ötöde szeretné, ha beoltanák, de még nem regisztrált a védőoltásra.

A felmérés szerint a kormánnyal szimpatizálók január óta nagyobb arányban oltáspártiak, mint a kormány tevékenységét kritikusan szemlélők. Az év elején ez a különbség még csak néhány százalékpontos volt: a baloldali érzelmű polgárok körében három százalékponttal kevesebben kívánták beoltatni magukat, mint a felnőtt-társadalom egészében. Február elejére a különbség 13 százalékpontra emelkedett (57 és 44 százalék), húsvét után pedig továbbra is 12 százalékpontos: ennyivel kisebb a kormánykritikusok oltási hajlandósága (összesen 60 százalék) a felnőtt-társadalomhoz (összesen 72 százalék) képest. A kormánypárti választópolgároknak jelenleg tíz százalékponttal nagyobb aránya oltáspárti (összesen 82 százalék).

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27206_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27205_resized.jpg?avcount=1713513912
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713513912
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713513912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/AJBybZq_kkFjUfUJ90wiJ12QbCpIi6bRV2wuUdnjZcw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UxOGZlY2EyMjVmNjQ2YWRiNjQ1NmZlYTQ4NjI3ZDYy.jpg
Tragédia

Most jött: halálos baleset Budapesten, a vétkes sofőr elmenekült