Napi bizarr: ez a nő betört egy vadidegenhez, hogy meztelenül az ágyába fekhessen

Napi bizarr: ez a nő betört egy vadidegenhez, hogy meztelenül az ágyába fekhessen

meztelen
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 06. 21:15
Rég hallottunk olyan szürreális bűntényről, mint amit az a 28 éves nő követett el, aki azért tört be egy idegenhez, hogy ott pucérra vetkőzhessen és a tulaj ágyába bújhasson.
Bors

Rettentő fura eset miatt riasztották a rend őreit egy texasi otthonba a minap: egy nő betört egy lakásba, hogy levetkőzhessen és az ott élő ágyába fekhessen.

Történt ugyanis, hogy a lakás tulajdonosa egy éjjel gyanús zajokra ébredt fel, ám végül úgy döntött: ágyban marad és nem néz utána a hangok eredetének. Azt csak másnap tette meg, amikor teljes megdöbbenésére az egyik hálószobában, az ágyon egy teljesen pucér nőt talált. 

Mint kiderült, a 28 éves Jovita Vaughn volt az, aki az éjszaka betört, a házban megszabadult a ruháitól, majd lefeküdt aludni. Miután a tulaj – aki nem ismerte a nőt – kérdőre vonta, Vaughn kijelentette: ő bizony egy tapodtat se mozdul, ugyanis korábban (2009-ben) az ingatlanban élt, és úgy érezte, most is ott a helye.

A besurranó ágyfoglalót végül a rendőrség vezette el – írja a Daily StarJovita Vaughn később sem adott komolyabb magyarázato bizarr tettére.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.