Az István, a király jótékonysági koncertjével támogatják Áder János alapítványát

Az István, a király jótékonysági koncertjével támogatják Áder János alapítványát

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2021. április 20. 14:10
Jótékonysági koncertet rendeznek az István, a király című rockoperából a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére létrehozott alapítvány javára.
Bors

Jótékonysági koncertet rendeznek az István, a király című rockoperából a köztársasági elnök és felesége által a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére létrehozott alapítvány javára – írja az MTI.

A legendás rockopera koncertváltozata Feke Pál és társulata előadásában kerül színpadra szeptember 28-án a Papp László Budapest Sportarénában.

Az István, a király szerzői, Szörényi Levente és Bródy János, valamint a Feke Pál által létrehozott társulat tagjai a koncertből befolyó összeget a Regőczi István Alapítványnak adományozzák.

Áder János köztársasági elnök vasárnap jelentette be, hogy feleségével, Herczegh Anitával alapítványt hoz létre a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Az alapítványt, amely a saját megtakarításukból származó ötmillió forintból indul, Regőczi István katolikus papról nevezték el, aki egész életében árva gyerekekről gondoskodott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.