Szerelmesek fáját rejti a margitszigeti szökőkút

Igaz, havat már a Normafán is hiába keresünk, nemrégiben azonban lapunk beszámolt arról, micsoda átütő siker előtt állnak a Mátyás király, il­letve családtagjainak földi maradványait vizsgáló kutatók.

A mai Normafa lejtőjén állt ugyanis egy vén bükkfa, ami alatt a legenda szerint maga a „fekete holló” is megpihent, sőt arról is szól mendemonda, hogy a növény egyenesen az uralkodó születésekor sarjadt.

Viharbükként ismerte meg az ország 

A fa közkedvelt kirándulóhelynek számított a Nemzeti Színház művészeinek körében. Ha éppen nem a világot jelentő deszkákat koptatták, törzse körül fújták ki magukat. A fa mai neve is innen eredeztethető, eredetileg ugyanis Viharbükknek hívták. Fontos tud­ni azonban, hogy a „norma” szó a színházzal összefüggő je­lentéssel is büszkélkedhet: a ró­mai katolikus egyház érvényes rendelete szerint bizonyos napokon tilos volt a színjátszás – ezek voltak a normanapok. 

A növény mindemellett konkrét kötődést is köszönhet a norma szónak: miután 1840-ben Schodelné Klein Rozáliát egy ezüstsarlóval jutalmazta a nagyérdemű közönség, európai hírű opera-énekesnőnk itt énekelte el a Casta Diva nagyáriát Bellini Norma című operájából, melynek szövege egy szűzi istennőt emleget, aki beezüstözi a szent, öreg fákat. Ezt követően aggatta rá a nép a Normafa nevet. 

Ifjú párok véstek a törzsébe

1906-ban aztán a neves szállodaiparos, várospolitikus, műgyűjtő és mecénás, nevezett Glück Frigyes kezdeményezésére emlékoszlopok kerültek a budai magaslatra, amelyeket ma is a főváros akkori polgármesterének, Halmos Jánosnak, illetve az egykori gombkötőnek, Márkus Jó­zsefnek, Budapest főpolgármesterének domborműves portréi díszítenek – az alkotások a képzőművész ifj. Pelzman Frigyes kezének munkáját dicsérik.

A város vezetése 1962-ben új bükkfát ültettetett a helyszínen, sőt 1967-től már egy emléktábla is megemlékezik a legendás növényről, amelyen annak története mellett a József Attila-díjas költő, Devecseri Gábor néhány soros, a Normafáról szóló verse is helyet kapott.

Az eredeti, meg is énekelt Normafába életének során több alkalommal is belecsapott a villám, ráadásul a természet erői mellett az emberi kezek rongálását is el kellett szenvednie.

Érdekes adalék lehet, hogy az 1800-as évek végére általános városi divattá vált a szokás, miszerint a Budapesti szerelmesek előszeretettel vésték a fa kérgébe monogramjukat, így téve egymás számára hivatalossá a frissen megkötött „eljegyzést”. 

A II. világháború előtt, sőt az azt követő években is pezsgő sportélet népesítette be a fa környékét: a budai hegyekben akkoriban még számos sípálya és -felvonó, -ugrósánc, valamint szánkópálya is biztosított kikapcsolódási lehetőséget. A faóriás végül 1927. június 19-éig korhadt el, majd azon a vasárnap ki is dőlt. A növényi matuzsálem halálát követően is városi legendák tárgyává avanzsált, hiszen a történetében kevéssé járatosak rendre felteszik a kérdést: mégis mi lett a fával ezt követően?

Artézi forrásba került Budáról

Nos, a Fővárosi Múzeum munkatársai óvatosan leszállították a hegyről a kidőlt fatörzset, melyet útja végén a Margitszigeten található artézi forrás medencéjében helyeztek el, abban a reményben, hogy a mészköves bevonat konzerválja majd az utókornak. Az idő mú­lásával azonban, szinte érthetetlen módon megfeledkeztek róla, így a vízesésbe támasztott fatörzset a rárakódott, vastag mészbevonat elválaszthatatlanul odakötötte annak falához. Aki szeretné, ott ma is megcsodálhatja.