Ránk rúgja az ajtót a tavasz: még nem volt olyan meleg idén, mint amilyen kedden lesz

Ránk rúgja az ajtót a tavasz: még nem volt olyan meleg idén, mint amilyen kedden lesz

meleg
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 30. 08:30
Akár 22 fok is lehet kedden, de azért tartogat még meglepetéseket az időjárás.
Bors

Éjszaka előbb az ország északi, északkeleti megyéiben, hajnalban már az Alföldön is előfordulhat gyenge eső – írja a Met.hu.

Milyen idő lesz ma? 

Kedd délelőttig az Északi-középhegységben és a Tiszántúlon borult körzetek is lehetnek, de másutt is sok lesz a felhő. Szakadozni, vékonyodni, gomolyosodni fog a felhőzet. Rövid időre a legtöbb helyen kisüt a nap, sőt a Dunántúlon már több órás napsütés várható. Főleg a nap első felében a felhősebb keleti tájakon még lehet gyenge eső, majd napközben a gomolyfelhőkből kisebb zápor is előfordulhat. A légmozgás többnyire mérsékelt marad, csak kedden a Dunántúlon élénkülhet meg az északi szél.

Hány fok lesz ma?

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 3 és 8 fok között alakul, de északkeleten néhol ettől hidegebb is lehet.

A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 10 és 22 fok között alakul, a felhősebb északkeleti, keleti tájakon lesz a hűvösebb, míg a naposabb dunántúli területeken a melegebb idő.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.