Aktuális

Legalább nyolc embert agyonlőttek három amerikai masszázsszalonban

MTI

2021. március 17. szerda 07:15

Többeket meggyilkoltak amerikai masszázsszalonokban.

A CNN és az NBC News amerikai hírtelevíziók a rendőrségre hivatkozva közölték, hogy a tagállami székhelytől, Atlantától 60 kilométerre északra található Cherokee megyében két embert lőttek agyon és hármat megsebesítettek Acworth város egyik ázsiai masszázsszalonjában. A kórházba kerültek közül ketten később belehaltak lőtt sebeikbe. A tett indítékát egyelőre homály fedi.

Nem sokkal később két másik, egymáshoz közel található atlantai masszázsszalonban is lövések dördültek el. A rendőrség szerint az utóbbi két esetben négy ázsiai származású nő halt meg.

A rendőrség felvételeket tett közzé egy gyanúsítottról, és az esetleges szemtanúk közreműködését kérte. Három órával a Cherokee megyében történt gyilkosságokat követően a rendőrség őrizetbe vett egy 21 éves férfit Atlantától 240 kilométerre délre.

Rodney Bryant atlantai rendőrfőnök úgy fogalmazott, hogy korai még összefüggést keresni az egyes bűncselekmények között. Ugyanakkor Jay Baker, a Cherokee megyei seriff szóvivője szerint a Robert Aaron Long néven azonosított férfi gyanúsított az atlantai lövöldözések ügyében is.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472029_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai bejelentést tettek az oroszok, ez Ukrajna végét jelentheti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471813_auto_resized.png
metropol.hu

Esztergomi robbantás, megszólalt az elhunyt kommandós családja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471775_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Bródy ingerülten, páros lábbal szállt bele Orbánékba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471922_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki fogsz akadni, milyen nevet akart adni az anya a gyermekének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16472095_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Szoboszlaival a fedélzeten hajt az újabb győzelemért a Klopp-csapat! Liverpool – West Ham United 2-1 ÉLŐ KÖZVETÍTÉS!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19936_resized.jpg?avcount=1695577513
origo.hu

Előkerült pár meztelen fotó az ágyban hempergő Christina Aguileráról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16471828_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Városliget egyik legfurcsább és legérdekesebb épülete végre megújult

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19945_resized.jpg?avcount=1695577513
mandiner.hu

Előkerült egy felvétel a fiatalkori pingpongozó Putyinról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19790_resized.jpg?avcount=1695577513
she.life.hu

Miért velem hozatja el a főnököm a ruháit a tisztítóból?(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16469558_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Esztergomi robbantás: most már világos, pontosan mi történt - Videó!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/19822_resized.jpg?avcount=1695577513
life.hu

Folyton fáradt vagy? A depresszió egyik tünete is lehet(x)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/fMv1WZz2b_RRBebBp5YYCEMReAFuqwESbfoDlWxyEZA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2E1MDI1MGJkNjYzNTQ5ZWFiMzBmZTRkMGUwZmUyYWY5.jpg
Gyász

A Dunában találták meg a családi vita után múlt héten eltűnt fiú holttestét

https://cdn.borsonline.hu/2023/09/_CLPM1nFhsbhuJNhOJcLiJcBUxlzqj4l1d0pCkbuJYw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdmYThhMTRkZDdlMTRkNzE5MzdiYTEwOTNhZjk4NDI5.jpg
Aggodalom

Gyilkosságok, robbantások, keresztényüldözés, antiszemitizmus