Aktuális

„Annyira várta, hogy megölelhesse a gyerekeket, mégsem fogja látni, ahogy felnőnek” – váratlanul ragadta el a halál az imádott nagymamát

Bors

Létrehozva: 2021.03.18.

Az asszony mindent megtett, az elmúlt egy évben szinte karanténban élt, mégis utolérte a tragédia.

Forrás: Pexels

Hiába tett meg mindent, hogy elkerülje a betegséget, mégis megfertőződött az új típusú koronavírussal egy 47 éves angol asszony. Debbie Lingnek az elmúlt több mint egy év radikális változásokat hozott az életébe, hiszen krónikus betegként különösen vigyáznia kellett magára, hogy ne betegedjen meg, és ennek érdekében valóban mindent meg is tett.

A nagymama például már több mint egy éve nem látta egyiket sem öt unokája közül, és ebbe a szíve bele is betegedett. És sajnos számára az idő nem volt elég, hogy kivárja az újabb nagy találkozást velük, hiszen néhány nappal ezelőtt belehalt a koronavírus szövődményeibe.

Ling családja egyelőre azt sem tudja feldolgozni, hogy a nagymama a valóban szigorú karantén ellenére is elkapta a vírust, nem hogy azt, hogy Debbie nincs többé. Az asszony lánya, Amy Cornforth szerint nem szabad kérdésnek lennie annak, hogy beadassuk a vakcinát, hiszen mindegyik oltóanyag életeket menthet.

Anyu nagyon várta már, hogy megkapja az oltást, de sajnos nem tudta felvenni időben. 

– idézi a Mirror Amy Cornforth-t, aki azt is elmesélte, hogy édesanyja majdnem minden egyes alkalommal elsírta magát, amikor videón keresztül láthatta az unokákat és már nagyon szerette volna, hogy magához ölelhesse őket. Ennek érdekében pedig tavaly óta tényleg csak a legfontosabb esetekben hagyta el a lakását, és mindent megtett, hogy magára, illetve a szeretteire vigyázzon.

Ennek ellenére Ling a múlt hónap végén elkezdte érezni a koronavírus tüneteit és a kórházba szállítása után nem sokkal diagnosztizálták is nála a betegséget. Az állapota pedig sajnos ezután egyre csak romlott.

– Azt hittük, hogy idővel majd jobban lesz. Napokon keresztül 100 százalékos oxigént kapott, majd kaptunk egy hívást a kórházból, hogy már gépi lélegeztetésre van szüksége. Még akkor sem hittük, hogy elveszíthetjük.

A következő reggel már azt mondták nekünk, hogy nagyon nem alakulnak jól a dolgok, és anyu nem fogja túlélni. Nem voltunk felkészülve, hogy elengedjük, ám hiába rohantunk be hozzá a kórházba, mire beértünk, már elment.

– folytatja az asszony lánya megtörten, aki szerint a gyerekeinek nagyon nehéz elmagyaráznia, mi történt.

A család most ott tart, hogy adományokat gyűjt, hogy Debbie-től méltóképpen tudjanak végső búcsút venni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192159_auto_resized.jpg
origo.hu

Szánalmas, röhejes, megalázó: Magyar Péter énekelni akarja tanítani az operaénekes Rost Andreát - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714967109
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192108_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Lebeg, és nem repülőgép” – ezek voltak a rejtélyes körülmények közt eltűnt pilóta utolsó szavai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185639_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190483_auto_resized.jpg
ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191405_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714967109
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák