A szekszárdi férfi egy helyi vállalkozóval kötött szerződést, aki elvállalta a lakás teljes felújítását. A 69 éves vállalkozó azonban további alvállalkozónak adta ki a részfeladatokat, többek között annak a 49 éves medinai férfinek, aki a a gépészeti munkákat, a víz-, a szennyvíz- és a gázrendszer cseréjét, valamint az új fűtőtestek felszerelését és üzembehelyezését is elvállalta. Igen ám,
de a férfinek csupán vízvezetékszerelői képesítése volt, a gázszereléshez hivatalosan egyáltalán nem értett,
amit a vállalkozó is pontosan tudott, mégis kiadta neki a munkát.
Nem ez volt az egyetlen hiba, a munka közben is rengeteg jogszabályt megszegtek: amellett, hogy előzetes terveztetés, engedélyezés és bejelentés nélkül cserélték a gázvezetékrendszert és az új fűtőtestek beszerelését, a medinai kamu-gázos még a nagyszobai konvektort sem csatlakoztatta a gázvezetékhez, a konyhai készülék bekötő csavarját pedig nem szorította meg kellőképpen.
Azonban, mivel a hivatalos adás-vételre nem került sor, így a hibák is rejtve maradtak a tulaj előtt, aminek szörnyű baleset lett a vége: mikor ugyanis fűteni akart az új konvektorokkal, és megnyitotta a gázcsapot, a korábban rosszul meghúzott csavarnál folyamatosan szivárogni kezdett a földgáz,
mikor pedig másnap főzőcskézni kezdett, a tűzhely lángja berobbantotta a felgyülemlett gázt.
A detonáció hatalmas volt: nem csak a férfi lakását, hanem a mellette lévőket is megrongálta. A tulajdonos súlyosan megégett, míg a robbanás erejétől a szomszédban is megsérült három ember, továbbá összesen 125 lakásban, 6 garázsban és 6 kocsiban összesen több mint 150 millió forintos kár keletkezett, a tulajdonos lakása pedig jórészt lakhatatlanná vált.
A vállalkozót és a kamu-gázost most bíróság elé állítják, a két férfit pedig különösen nagy kárt okozó gondatlan közveszély okozásával vádolják, amiért akár 5 évig terjedő büntetést is kaphatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.