Hétfőtől olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek célja a személyes találkozások számának és lehetőségének minimálisra csökkentése – hívta fel a figyelmet.
„A legtöbb magyar család már szembesülhetett a koronavírus-fertőzés valóságával, de a tavasz beköszöntével bizonyára vannak, akik a bezárkózás, életünk szigorúbb korlátok közé szorítása ellen zsigerileg tiltakoznak” – írta.
A járványügyi védekezés eddigi legnehezebb hetei állnak elÅttünk. Holnaptól olyan korlátozások lépnek életbe, amelyek...
Közzétette: Kásler Miklós â 2021. március 7., vasárnap
Kásler Miklós a bejegyzésben orvos-miniszterként arra kért minden magyar embert, hogy tartsa be a járványügyi szabályokat, mert „ezek betartásával tudjuk szeretteink, ismerőseink, honfitársaink életét megmenteni”.
A mielőbbi szabadulás reményében versenyt futunk az idővel az oltások tekintetében. A társadalmi védettségnek ugyanis a közel egymillió beoltott, valamint az európai és világviszonylatban is előkelő átoltottsági adataink ellenére sem állunk még azon a fokán, amivel a fertőzöttek és a betegek számának meredek emelkedését vissza lehetne fogni. Ezért kell fegyelmezettnek maradni! – fogalmazott Kásler Miklós.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.