Aktuális

Gyorsan terjed a brit mutáns vírus – sokkal jobban kell vigyázni

Bors

2021. március 10. szerda 08:57

„Elkerülhetetlen volt a korlátozó intézkedések szigorítása, mert gyorsan terjed a brit mutáns vírus, egyre többen kerülnek súlyos, életveszélyes állapotba, és a napi halálozási szám is emelkedett" - mondta az Origónak Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora. Úgy gondolja, hogy a bevezetett szigorítások és a folyamatos oltás hatására májusra túl leszünk a nehezén.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Csütörtökön úgy döntött a kormány, hogy bezárják az iskolákat és a nem létfontosságú üzleteket. Hogyan értékeli az új intézkedéseket?

Ezek a mindannyiunk érdekét szolgáló korlátozó intézkedések sajnos úgy is elkerülhetetlenek voltak, hogy az eddigi előírásokat a lakosság zömében betartotta, jól együttműködött. Ennek ellenére sem lehetett megakadályozni a vírus rohamos terjedését – ahogy Európa-szerte látjuk - egyre több a napi megbetegedés és a halálozás. Gyorsan emelkedik a súlyos lefolyású esetek száma,

mára már többen vannak lélegeztetőgépen, mint ahányan novemberben voltak.

A kormány a végsőkig kitartott, és csak az utolsó pillanatban hozta meg az elkerülhetetlen lépést, a távoktatás elrendelését. Gazdaságilag az ország és a családok szempontjából is húsbavágó, de az élelmiszerboltok, a drogériák és a vonatkozó rendeletben nevesítettek kivételével az üzletek bezárása is indokolt, hiszen csak így tudjuk csökkenteni a személyes érintkezések számát.

Az óvintézkedések hatására 3-4 hét múlva már kedvezőbb adatokat kell látnunk. Várhatóan akkorra csökken az új megbetegedések száma, amit az is segít, hogy fokozzuk az oltási intenzitást. Az a cél, hogy minél hamarabb minél több ember megkapja legalább az első oltást. Erre pedig megvan az esély, hiszen oltunk Pfizerrel, AstraZenecával, Szputnyikkal, Sinopharmmal, és nemsokára érkezik új Moderna-szállítmány is. Optimista vagyok,

azt tudom mondani, hogy a nehezén húsvétot követően túl lehetünk.

Egyre fiatalabb korosztályt érint a betegség. Ennek mi lehet az oka?

Igen, az egyetemi klinikákra érkező betegek is egyre fiatalabbak, most a harminc és hatvan év közötti korosztály fertőződik leginkább. Ennek a brit vírusmutáció-megjelenés az oka, amelyet a közösségekben lévő gyerekek és munkába járó szülők terjesztenek leginkább, és közülük néhányan súlyosan megbetegednek.

Az igazolt fertőzöttek száma több százezer, az oltást is több mint 1 millióan már megkapták - és a következő napokban még többen beoltatják magukat. Ezek már segíthetnek abban, hogy legalább közeledjünk a nyájimmunitáshoz?

Azt gondolom, hogy az igazolt fertőzések száma messze elmarad a valódi fertőzések számától. Ezekre irodalmi adatok vannak. Ennek alapján a valódi átfertőződöttek aránya akár többmilliós is lehet. Becsléseim szerint, ha több mint 3 millió ember megkapja legalább az első oltást, érezhető lesz a védettség kialakulása. Ez persze nem önmagában az oltásnak lesz köszönhető, hanem annak is, hogy legalább ugyanennyien fertőződtek már meg, és alakult ki ellenanyag a szervezetükben. Természetesen arra is van példa, hogy azok is kaptak már oltást, akik korábban betegek voltak.

Fontos tudni, hogy azok sem lehetnek teljes biztonságban, akik átestek a fertőzésen, mert a gyógyulás után hat hónappal csökkenhet az ellenanyag mennyisége a szervezetben, de ennek jelentősége klinikailag még nem tisztázott. Ugyanakkor a szigorító intézkedések betartásával és az oltás felvételével mi magunk is tehetünk azért, hogy a járvány nyárra végleg lecsillapodjon.

A vírus ilyen intenzitású terjedése mellett is elegendő a maszk használata, a távolságtartás és a kézfertőtlenítés?

A most terjedő brit mutáns vírus sokkal fertőzőképesebb - virulensebb. Ez azt jelenti, hogy még jobban kell figyelni a szabályokra. Nagyon gyorsan terjed, így ha valaki egyetlen hibát elkövet a védekezésben - például tíz-tizenöt percet eltölt egy fertőzöttel zárt helyen maszk nélkül, vagy nem fertőtleníti alaposan a kezét, vagy nem tartja a távolságot -, könnyebben elkapja a vírus most terjedő angol variánsát. Az elmúlt napokban a budapesti igazolt esetek 80-90%-át ez a mutáció okozta. A tavaly tavasszal és ősszel terjedő vadvírus nem fertőzött ilyen intenzitással.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078593_auto_resized.jpg
origo.hu

Szinte biztos volt, hogy Suhajda Szilárd nem éli túl a mászását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15960_resized.jpg?avcount=1686263410
origo.hu

Durván megalázta Curtis Majkát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078704_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megfogtam a kezét és tudtam, már nem él" - szerelmes öngyilkosok Erdőkertesen: itt a vallomás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16078974_auto_resized.png
hirtv.hu

Vezércikk: Soros György szerint folytatni kell a háborút, a veszteségek nem számítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16076350_auto_resized.png
metropol.hu

Kiújult a rák a TV2 sztárjának agyában: öt évet jósolnak neki az orvosok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/15955_resized.jpg?avcount=1686263410
origo.hu

Szörnyű hír érkezett a Família Kft. régóta betegséggel küzdő sztárjáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077944_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

3 + 1 szuper praktika a nagyi konyhájából, amit érdemes kipróbálni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16077093_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két vármegyére másodfokú riasztást adtak ki: erre kérik a lakosságot!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16075926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb riasztást adtak ki az ország egy részére: felhőszakadás és villámárvíz jön

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/zbweRepw0L9NgiDPv_Gi9LrJb4wNHXbgJgOxrnPNn0Q/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQyYTExODk4ZmQyMTQwODU5ZjE0ODY0NWUzZGE5MjE1.jpg
Korrupció

Magyarázkodásba fogott a legnagyobb brüsszeli korrupciós botrány főszereplője

https://cdn.borsonline.hu/2023/06/il5bAEaHgvYjNVA-B4kpjG7z6pbZRA1TfC-MQ1AXN_k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlY2Q5YWJhMWRlODRjY2RhZmI3MmMwMGVkZWJiYmNk.jpg
Tragédia

„Rohadtul nem ezt érdemelted” – gyilkosság áldozata lett a Dunánál holtan talált fiatal?