Megszüntették a férfi letartóztatását, aki 55 késszúrással megölte lánytestvérét és sógorát Süttőn

Megszüntették a férfi letartóztatását, aki 55 késszúrással megölte lánytestvérét és sógorát Süttőn

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 23. 16:05
A Tatabányai Járásbíróság megszüntette annak a férfinak a letartóztatását, és elrendelte kényszergyógykezelését, aki 2020 májusában megölte lánytestvérét és sógorát, majd a holttesteket meggyújtotta - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
MTI

A rendőrség korábbi tájékoztatása szerint a Süttőn felgyújtott családi házban a gyanúsított maga is megégett, állapota miatt csak június végén tudták kihallgatni.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 36 késszúrással megölte sógorát, majd 19 késszúrással meggyilkolta nővérét. Ezt követően benzint locsolt szét és azt meggyújtotta - írta a főügyészség.

A szakértői vélemény szerint a gyanúsított jelenleg és a cselekmény elkövetése idején is kóros elmeállapotban szenvedett, emiatt teljesen képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, illetve ennek megfelelően cselekedjen, ezért vele szemben büntethetőséget kizáró ok áll fenn.

A Tatabányai Járásbíróság - letartóztatásának megszüntetése mellett - hat hónapra elrendelte a férfi előzetes kényszergyógykezelését, mivel fennáll a veszélye annak, hogy kóros elmeállapota miatt újabb, hasonlóan erőszakos bűncselekményt követ el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.