Fényes nappal, a nyílt utcán zaklatott egy 12 kislányt Komáromban ez a férfi - fotó

Fényes nappal, a nyílt utcán zaklatott egy 12 kislányt Komáromban ez a férfi - fotó

zaklatás
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 01. 12:38
Komáromban zaklatott egy lányt a gyanú szerint a képen látható férfi, akinek azonosításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Police.hu

A Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat ismeretlen tettes ellen, szeméremsértés bűntette elkövetésének gyanúja miatt.  

A nyomozás adati szerint az ismeretlen személy február 23-án 18 óra 10 perc és 18 óra 30 perc közötti időben Komáromban kerékpárral követett egy hazafelé tartó, 12 éves lányt.

Amikor utolérte, megfogta és leszólította, majd egészen hazáig követte a sértettet, a lánynak azonban sikerült előtte becsuknia a lépcsőház ajtaját.  

Az ismeretlen férfiról grafika készült.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság várja azoknak a jelentkezését, akik felismerik a képen látható személyt, vagy az esettel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Bejelentés tehető a Telefontanú 06-80-555-111 zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó számon. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.