A kutatások szerint a magyarok többsége elutasítja az oltástagadókat

A kutatások szerint a magyarok többsége elutasítja az oltástagadókat

koronavírus
PUBLIKÁLÁS: 2021. március 10. 19:15
Az emberek nagy része szerint emberéletek múlhatnak az oltásellenes kijelentéseken.
Bors

A friss kutatást a Századvág Alapítvány készítette, és arra voltak kíváncsiak, mi a magyarok véleménye az oltástagadó közszereplőkről - írta a Mandiner.hu.

Elfogadhatatlan az oltásellenesség

A felmérésből kiderült, hogy a magyarok igencsak nagy hányada élből elutasítja az oltástagadókat, a válaszadók 73 százaléka ugyanis teljességgel elfogadhatatlannak tartja, hogy a járvány alatt egy politikus, vagy akármilyen közszereplő oltásellenes legyen.

Emberéletekkel játszanak

A kutatás további részéből az is kiderült, hogy az emberek szintén nagy része vélekedik úgy, hogy az oltásellenes közszereplők egyenesen az emberek életével játszanak:a megkérdezettek 62 százaléka azt vallotta, hogy emberéletek múlhatnak azon, ha a politikusok és közszereplők vakcinák ellenek kampányolnak.

Az Alapítvány hozzátette, hogy az egészségügyi dolgozók és virológus szakemberek egyöntetűen álljtják, hogy a vírus megfékezésének és a korlátozások feloldásának egyetlen módja a tömeges oltás és a teljes átoltottság lehet. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.