Varga Mihály: több ezer milliárd forintos fejlesztések jönnek

Varga Mihály: több ezer milliárd forintos fejlesztések jönnek

Varga Mihály
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 16. 11:15
A Gazdaság-újraindítási akcióterv eddigi lépéseit, így az 5 százalékos lakásáfát, az otthonfelújítási támogatást, a 25 év alattiak adómentességét, a kamatmentes gyorskölcsönt újabb intézkedések, több ezer milliárd forintos fejlesztések követik - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára kedden feltöltött videóban a statisztikai hivatal frissen közzétett adatait kommentálva.
MTI

Kiemelte: a tárca számításai szerint a magyar gazdaság idén a második negyedévben visszaáll a növekedési pályára és két számjegyű bővülést mutat majd abban a negyedévben.

Varga Mihály elmondta, hogy Magyarország eredményesen védekezett uniós összehasonlításban a járvány gazdasági hatásaival szemben. A magyar gazdaság teljesítménye a vártnál kisebb mértékben, 5,1 százalékkal csökkent tavaly, miközben az uniós átlag mínusz 6,4 százalék volt. Ezzel olyan országokat előztünk meg, mint Ausztria, Belgium, Franciaország, Olaszország, vagy éppen Csehország - tette hozzá.

A visszaesést egyrészt a magyar gazdaság ellenállóképessége, másrészt a gazdaságvédelmi intézkedések fékezték - húzta alá a pénzügyminiszter utalva arra, hogy az ellenállóképességet a magyar emberek elmúlt évekbeli munkája és a magyar gazdaságpolitika alapozta meg.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a munkahelyvédelmi támogatásoknak és az adócsökkentéseknek köszönhetően tavaly év végén 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon, ami megegyezik a járvány előtti szinttel. Tavaly a kormány 4 ezer milliárd forintot fordított a költségvetésből a fejlesztések támogatására - mutatott rá jelezve, hogy az unióban GDP-arányosan az egyik legtöbb beruházás Magyarországon valósult meg.  

Magyarország egyensúlyi mutatói jóval kedvezőbbek, mint a 2008-as válság után, ezt a minap két nagy hitelminősítő is elismerte - idézte fel Varga Mihály. Arra is rámutatott, hogy az államadósság mértéke tavaly az év végén az uniós átlag alatt maradt, a deficit pedig uniós szintet ért el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.