Újabb éttermet falaztak be egy plázában

Újabb éttermet falaztak be egy plázában

étterem
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 05. 13:09
A minap került nyilvánosságra az a példátlan eljárás, miszerint a budapesti Árkádban lévő Freshland éttermet egyik napról a másikra befalazták. Azóta a franchise hálózat győri Árkádban lévő étterme is hasonló sorsra jutott – mondják a tulajdonosok, akik több, hasonlóan nehéz helyzetben lévő ágazati szereplővel közösen egy, a bajbajutott vendéglátósok megsegítését célzó javaslatcsomagot is összeállítottak.
Bors

A tönk szélén álló vendéglátósok végső kivéreztetésének legabszurdabb példája történt minap egy budapesti bevásárlóközpontban: az egyik éttermet a pláza tulajdonosa szó nélkül befalaztatta. “Azóta a győri Árkád vezetése az ottani éttermünkkel is hasonlóan járt el” – mondja Ádám Ákos, a Freshland étteremhálózat tulajdonostársa, aki elmondta, “a bérbeadóval a folyamatban lévő tárgyalások megszakadtak, és az üzletház, a felmondási időt sem megvárva, meglehetősen méltánytalan körülmények között záratta be az éttermet. 

A bezárt egységekben készpénz, romlandó áru és a dolgozók jelenléti íve is bennmaradt, amihez nem tudunk hozzájutni, így az alkalmazottak kifizetését is megnehezítették.”

A pandémia miatt – az ágazat többi tagjához hasonlóan -  rendkívül nehéz helyzetbe jutott étteremlánc képviselője elmondta, hogy összesen nyolc éttermet üzemeltetnek, abból a legtöbb plázával már sikerült megállapodni vagy jelenleg kompromisszumkész tárgyalások zajlanak a helyiségek tulajdonosaival. Bár az Árkád vezetőivel hosszú ideje igyekeztek - egy méltányos eljárást kérve - tárgyalni, úgy tűnik, ez esetben süket fülekre találtak.

Olyan feltételeket támasztottak, amelyeket képtelenek voltunk teljesíteni, a mi ajánlatunkat pedig nem fogadták el. Azóta sem állnak velünk szóba”

– mondta Ádám Ákos, aki a egyben a Bevásárlóközpontok Bérlőinek Érdekvédelmi Egyesülete Vendéglátói Tagozatának is a tagja.

“Az Egyesületen keresztül is a kölcsönös megállapodás hívei vagyunk, abban hiszünk, hogy a jelenleg nehéz helyzetben lévő bérlők jövőjét egy mindenki számára megnyugtató, és a bérlőket nem ellehetetlenítő megoldással lehetne biztosítani” – mondja, “ehhez azonban segítségre van szüksége az egész ágazatnak.”

Az Érdekvédelmi Egyesület ezért már korábban egy javaslatcsomagot állított össze, melyben arra kérik a döntéshozókat, hogy a bértámogatások mellett a vészhelyzet idejére a bérleti szerződésekre díjemelési  és felmondási moratóriumot biztosítsanak. A Vendéglátó Tagozat továbbá javasolja a bérleti díj és rezsiköltségek támogatását és egy kedvezményes hitelkonstrukció kialakítását.

“Javaslatainkkal, a Magyar Gasztronómiai Társaság minap napvilágot látott nyilatkozatával egybecsengően, abban szeretnénk partnerek lenni, hogy elkerüljük a vendéglátó ágazat és a kapcsolódó szereplők egyre közeledő, de talán még visszafordítható csődhelyzetét” – nyilatkozta Ádám Ákos.

(mindmegette.hu)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.